3. /Barát/

Megtalálni valakit, aki támaszt nyújthat és melletted áll könnyebb, mint egy olyan valakit felfedezni, aki a bizalmába fogad és ismeri az összes gondolatod, de próbát meg ér, hisz nem tudjuk mit hoz el a sors nekünk.

   Reggel korán keltem és készülődtem, hogy átmegyek Diához. Elköszöntem anyától és izgatottan siettem. Az utcán sétáltam, majd amikor odaértem Diához, megálltam a kerítés előtt és becsöngettem. Egy egészen fiatal, olyan 35 évesnek tűnő, hosszú fekete hajú és sötétes kék szemű nő nyitott ajtót, gondolom Dia anyukája lehetett. 
- Csókolom! Diához jöttem. - köszöntem illedelmesen, majd egy szép mosolyt villantottam felé.
- Ugye bár Kami vagy? - kérdezte érdeklődve az anyukája, miközben sétált le a lépcsőn.
- Igen. - válaszoltam elgondolkodva.
- Dia mesélt már rólad. - mondta kedvesen, majd kinyitotta a kaput. - Gyere be!
- Köszönöm! Diát hol találom? - kértem eligazítást, mert még a házat belülről nem is láttam.
- Gyere megmutatom. - ment előre Dia anyukája. Egy lépcső előtt álltunk meg.
- Itt menj fel és a piros színű ajtó az övé.
- Köszönöm a segítséget. - szólaltam meg, majd elindultam a lépcsőn felfele. Az első fokra, amikor ráraktam a lábam egy hangos reccsenés jutott el a fülemig. Valószínűleg, már egy kicsi régi lépcső lehet, ha ilyen hangot, ad ki. Nem foglalkozva sokáig  vele felmentem. Láttam is a piros szobát a folyosó végén, és elindultam felé, de abban a pillanatban kinyílt a mellettem lévő fából készült ajtó és egy igen ismerős ember lépett ki rajta. A szívem hirtelen megállt, majd frászt kaptam. Erre igazán nem számíthat egy ember, hogy kinyílik az ajtó... Szép volt Kami...

Ránéztem a mellettem álló emberre, s felfedeztem, hogy egy ismerős szempár tekint rám. 

- Szia! - köszönt a maga mély hangjával Lui.

- Szia, hát te? Diával testvérek vagytok? - néztem nagy szemekkel.
- Aha, nem tudtad? - kérdeztem, majd felnevetett. Most min röhög? Rajtam? Na ne már.. Ezek szerint mindenki tudta csak én nem?- Miért csak én nem tudtam? - kérdeztem azt, ami az előbb végigfutott az agyamon.
- Ezek szerint. - mosolygott Lui.
- Na mindegy. Dia szobája ugye az a piros ajtós?

- Igen. És hogy-hogy itt vagy? - bólintott egyet mire megindultam, de újra megtorpantam, majd megfordultam és válaszoltam a kérdésére.

- Jöttem, mert megtanít gitározni. Amúgy ikrek vagytok?

- Nem, miért gondolod.

- Mert egy osztályba jártok? - kérdeztem egy kicsit cinikusan, na de akkor is, nem egyértelmű.
- A bátya vagyok. - mondta kicsit fölényesen.

- Akkor, hogy-hogy egy osztályba jártok? - értetlenkedtem.

- Hát én 2 évig kint voltam Franciaországban az unoka bátyámnál és tanultam az ottani nyelvet, de anyuék nem engedtek tovább kint maradni így hát itthon vagyok megint. - kezdte el a történetet. 

- Ez jól hangzik. Egyszer majd én is ellátogatok oda - mondtam mosolyogva.

- Mindenképp. - válaszolt Lui, majd megfordult és elindult a lépcső irányába. - Na szia!- szólt vissza nekem.
- Hali! - válaszoltam, majd magabiztosan elindultam a velem szembe lévő ajtóhoz.

Mikor kopogás után beléptem a Dia szobájába elém tárult az ő "kis" világa. Amúgy elég nagy szobája volt. A falak nagy része halványsárga volt és az ajtóval szemközti, pedig nagyon szép narancssárga. Olyan boldog hangulatot árasztott magából. Mikor körbe néztem az ajtótól nem olyan messze állt az íróasztala, és amellett a tv-je. Ahogy legeltettem a szememet tovább egy óriási ablakot fedeztem fel a narancssárga falban. Körülbelül ez volt a szoba fényforrása, mert máshol nem igazán voltak ablakok. Az egyik sarokban ott volt az ágya és mellette egy kicsi éjjeli szekrény. Majd következett egy nagy ruhásszekrény meg egy polc a könyveknek, és körülbelül ezzel be is fejeződött a szoba.

- Szia! - köszöntem, de még egy kisebb sokban voltam a szoba miatt. 

- Szia! - mondta mosolyogva.
- Nagyon szép a szobád! - mondtam, de most komolyan, ezt nem hagyhattam ki.
- Köszi! - küldött felém egy mosolyt, amit a szemem sarkából láttam, mert a tekintetemet még mindig a falak ragadták el.
- Na, akkor kezdhetjük?

- Hogyne! - mondtam és leültem mellé. Dia felém nyújtotta a gitárját, majd lassan a kezembe vettem és a törökülésem közepére raktam. Áthajoltam felette, lefogtam két húrt és az ujjammal végig húztam. Nagyon megtetszett a hangja ennek a hangszernek, nem is véletlen ezt választottam már évek óta. Visszanyújtottam Diának a gitárt és megkértem, hogy játsszon rajta valami jó kis zenét. Lefogott egy pár húrt és játszani kezdett. Olyan gyorsan mozgatta a kezét, hogy nem tudtam követni, így inkább lehunytam a szemem és hallgattam, ahogy a dal eljut a fülemben és onnan nem az agyamhoz, hanem a szívemhez ért. Ismerősnek tűnt a dallam és csak hallgattam. A szívem sajogni kezdett és hirtelen, mintha elszakadt volna valamilyen száll, könnybe lábadt a szemem és teljes testemmel átéltem a dalt. Magam elé képzeltem egy lányt, aki zuhan, de hogy hova azt senki sem tudja. Majd elhalványult a kép. Vége a dalnak, kinyitottam a szemem és letöröltem a lefolyó könnyem.
- Melyik dal volt ez? - kérdeztem Diától.
- Say Something Karen Hardingtól, csak ugye nem zongorával, hanem gitárral. - mondta Dia.
- Folytassuk. - mondtam, majd néztem, ahogy Dia elkezdi magyarázni nekem az alapokat, de azt akkor elterveztem, hogy ez lesz az első dal, amit majd eljátszok, ha megtanulok gitáron játszani.

   Kettő órát tanulgattam, majd leültünk a gép elé egy kicsit. Zenéket hallgattunk, meg röhögtünk, meg minden ilyesmi. Csupa lányos dolgok csináltunk. Hatkor elindultam haza és Dia kikísért. Mondhatni, hogy még világos volt, de már nem annyira, mint nyáron. Mivel a deszkámmal, mentem egész gyors voltam. Miközben suhantam a széllel gondolkoztam és felidéztem a napomat Diával, s rájöttem, hogy valami nagyon jónak a kezdete ez az egész.
Hazaérve, a vacsora mellett szépen lassan elmeséltem anyának a napom, majd én is végig hallgattam az övét. Kiderült, hogy szinte otthon sem volt, anya, mert dolgozni ment, miután én is elindultam. Kicsit pörögtem, ezért séta helyett hátrafutottam a szobámba, majd egy nagyot ugrottam, széttártam a kezeimet, és az ágyamra érkeztem egy hasassal. Ha azt akkor levideóztam volna biztos, hogy abban az öt másodpercben míg lebegtem, simán benyomhattam volna alá az I Believe I Can Fly-t. Tök humoros lett volna. Megfogtam a laptopom az ágyra tettem és bekapcsoltam. Beléptem a facebookra, ahol Dia üzenete várt azzal, hogy lépjek fel skypre, ha van és hozzáírta a nevét, hogy jelöljem be. Természetesen volt skypem, már elég rég óta, így csak beléptem, és az új embereknél beírtam Dia nevét, majd felkérést küldtem. A szöveget, pedig így írtam. "Szia Dia! Kami vagyok. Jelölj vissza vagy bajok lesznek :) Nagy Bajok ;) "

Egyszer csak hallom, hogy pityeg egyet, és felugrik a képernyőmön a tálca, ami eddig elrejtőzött és mutatta a skype jel mellett egy egy sárga körben egy egyes számot. Rákattintottam, de ahelyett, hogy azt hittem, hogy Dia visszaigazolta, csak egy írást kaptam. "És miféle baj?":)
Erre csak ennyit írtam válaszul. "Semmilyen csak vicceltem, de na vegyél fel :) "
Nem érkezett válasz, csak láttam, hogy visszaigazol és már hívni is kezdett, gyorsan felugrottam az ágyról, becsuktam az ajtóm, majd visszahuppantam a puha takarómra és felvettem, majd elindítottam a kamerámat.
- Szia! - mosolyogtam és integettem a kamerába. Láttam, hogy Dia is bekapcsolja, majd ő is köszöntött.
- Hali! - mosolygott.
- Mizujs? - kérdeztem.
- Semmi különös. Veled? - mondta unottan Dia. Ezek az alap beszélgetések, ami mindig előkerül.
- Detto. - reagáltam. - Amúgy.. - kedztem valami másba - .. köszi, hogy segítesz tanulgatni, már régi vágyam volt, hogy pengessem a húrokat. - mondtam Diának és láttam, hogy mosolyt csaltam az arcára. Egyszerűen annyira boldognak éreztem magam, ami egy ideig nem voltam. Végre egy új ember, aki megért.

- Szívesen, majd akkor a suliban megbeszéljük, hogy mikor jössz kövire vagy majd skypen. 

- Oksi, de nem én fogok menni, hanem neked kell jönnöd! - mondtam és nem vártam semmi reakciót, ez egy felszólítás volt.
- Hogyne.
Beszélgettünk még egy keveset, majd nyolc fél nyolc körül elköszöntem tőle. Kimentem a nappaliba, anyuhoz és együtt néztünk tvt. Elővettem a szekrényből a medvecukrot és azt eszegettük a film alatt. A Happy End után elmentem engedni magamnak meleg vizet a kádba és befoglaltam anya fürdő szobáját. A vége egy kiadós pezsgőfürdőzés volt. A fejhallgatót felraktam a fejemre és beindítottam a zenét, majd relaxáltam egy kicsit. A gondolataimban átfutott a gólyatábor, meg Dia, meg úgy minden. De ott még midig megakadtam, hogy Lui és Dia testvérek. Na meg az is, hogy két évig kint élt Franciaországban. Milyen jó már neki? Én is látni szeretném már a szerelem városát és az Eiffel toronyt, tuti szép és nagyon magas. De azt biztosra veszem, hogy a tetején téliszonyom lenne. Azért nem minden nap van az ember 301 méter magason. Anya benyitott, hogy siessek már, ezzel megzavarva a gondolat menetemet. Mit tehettem, kiszálltam a kádból, felvettem a köntösöm, majd átmentem az én fürdőszobámba fogat mosni, meg leszedni a szemeimről a sminket. Arra lettem figyelmes, hogy Olaf nyávog valahol a szobám felől. Furcsálltam egy kicsit, mivel ma még nem is találkoztam vele. Mikor beléptem a szobába lámpát oltottam és keresni kezdtem, hogy vajon merre bujkálhat, de sehol sem találtam. Anyu megállt az ajtóban és engem nézett.
- Mit csinálsz? - kérdezte, és elég furcsa arckifejezést vágott hozzá.
- Olafot keresem, de nem találom sehol, csak a nyávogását hallom. Anya, ugye te is hallod és nem őrültem meg? - néztem kicsit félve rá, mire felnevetett, majd elindult a hátam mögötti irányba.
- És a teraszon kerested már? - mondta, mire megütöttem a homlokom és kinéztem az üveg ajtómon.
Olaf ott állt és dörgölőzött az ajtóhoz, tuti, hogy bolondnak nézett. Anya kinyitotta az ajtót, majd beengedte az én pihémet, aki gyorsan oda is futott hozzám és az ő halk kis hangjával dorombolni kezdett dörgölőzés közben. Felvettem a kezembe, egy keveset simogattam, majd előre vittem és a konyha padlójára tettem le. Kinyitottam a hűtőt és kivettem a cicahúst, majd elővettem a régi elhasznált fakanalat és kikapartam az ételt a kék tálkácskájába. Pont jó ez a tál, illik a szemeihez. Leültem még egy keveset nézni a tvt, de már csak a disneyt néztem, azt hiszem, hogy a varázslók a waverly helyről sorozat ment. Megnéztem azt a részt, majd Olaf is végzett és elmentünk aludni, de előtte még megitattam és ráraktam az alomtálcára. Nem kell, hogy nekem este az ürítésébe fetrengjek. Fújj. Bár lehet, hogy már megtanulta, hogy hova kell járni, de azért a biztosra megyek. Egy jó éjt puszit nyomtam anya arcára, majd bementem a szobába, és lekapcsoltam a villanyt. A nyitott ajtómnál egy kevés fény azért áradt még be a szobámba, meg halk hangok is, de tudtam, hogy anya tvt néz szóval nincs para. Befeküdtem az ágyba, magamra húztam a takarót pihenni készültem. Éreztem, ahogy Olaf könnyed léptekkel jön közelebb a fejemhez és valahol a vállamnál le is feküdt, majd velem együtt elaludt.