14./Hétfő/

Nem akarok az átlag lenni, de mit tegyek?

   Korán keltem, és volt elég időm arra, hogy kiválasszam a ruhát, amiben mentem az iskolába. Anyu csinált nekem tükörtojást és szalonnát. 

   Elkezdett esni az eső, ezért anyu elvitt minket az iskolába. A fiúk randalíroztak a teremben, mit is csináltak volna... Enikő és Noémi átment a másik osztályba és lógott a többiekkel. Eszti és Andi a teremben üldögéltek és beszélgettek. Én és Dia a szekrényünk előtt beszélgettünk.

- Történt azóta valami? Tudod H-val? - kérdeztem.

- Nem semmi.- szomorodott el Dia, majd letekintett a földre.

- Nem baj, az ő baja, ha nem veszi észre, hogy milyen jó ember vagy, és csak ő veszít. - mondtam engesztelően Diának, majd feltoltam az állánál fogva az arcát és rámosolyogtam. 

- Kösziii!- karolta át a vállam Dia és megölelt. 

- De azért remélem, hogy nem olyan hülye Henry, hogy ne vegyen észre téged. - mondtam, mire láttam, hogy Hannah megy el mellettünk.

- Szerinted hallotta?- kérdezte Dia.

- Nem tudom, reméljük nem, de nem hiszem, hogy veszélyt jelenthet, majd a következő szünetben beszélünk vele.

- Oksi.

*Becsöngettek*

- Na menjünk.- mondta Dia.

- Menj előre, mindjárt jövök én is. - mondtam a szekrény felé fordultam, majd felnyitottam a zárat.

A szekrényemet kinyitottam, hogy kivegyem az angol cuccomat, és vajon mit találtam ott? Egy üzenetet violinkulcstól. De vajon ki lehet az? Már nagyon érdekelt a válasz, de egyenlőre senkit nem láttam a szekrényemnél, hogy bármit is csinálna. Elkezdtem gondolkozni, de az osztályból senki sem lehet, mert annyira senkihez nem állok közel, csak Luihoz, de vele barátok vagyunk, és egyébként is most kint van Franciaországban, de volt még Henry. Vele vagyok még egész jóban, bár reméltem nem ő az, de az is lehet, hogy egy olyan embertől van, akivel még nem is beszéltem soha. 

   Vasvári tanár úr dolgozatot íratott velünk. Valamennyit tanultam a hétvégén, így reméltem, hogy minimum 4-es lesz. Dia meg tuti, hogy ötösre írta, neki állandóan csak ötöse van. A szünetben megkerestük Hannaht és megkérdeztük, hogy hallotta-e amit mondtam. Igent mondott, de megígérte, hogy nem árulja el senkinek. 

   Az aulában láttuk, hogy kirakták a délutáni szakköröket így átnéztük és felírtunk egy párat közülük. Én és Dia elmentünk a zene szakkörre, Henry a rajzra jelentkezett. Az folyosón járkálva nézelődtünk, hogy mik vannak még kirakva a falakra. Találtunk egy plakátot, amin az volt rajta, hogy pénteken hangverseny lesz, bárki énekelhet, vagy hangszeren játszhat.
  Angol után jött a matematika, egy kis dolgozat, aztán fizika Kökény tanár nővel. A fizika órák mindig olyan élményekkel dús, hogy szinte mindenki alszik. Irodalom órán Kocsis tanár úr mindenkitől beszedte a fogalmazást, aminek az volt a címe: Egy hét a nyárból. A rajz gyorsan eltelt Cifra tanár úrral és Henry egy lányt rajzolt, de valami eszméletlent, nagyon tehetséges. És jött a !!!tesi!!! az utolsó óra, Kaltenecker tanár úrral. Most nem futtatott minket, hanem inkább erősítettünk.
   Még tanítás után maradtunk egy kicsit a suliban a többikkel és kéz-pongoztunk, most mi is Diával, majd később haza indultunk. Dia a megszokott módon lefordult az utcájukba én meg mentem tovább. elkezdett csörögni a telefonom, így felvettem. Trevis volt az és kérdezte, hogy találkozunk-e, mondtam neki, hogy minden örömmel, bár eszembe jutott, hogy kellene tanulni, de valahogy az most nem tűnt túl fontosnak. a házunkhoz érve láttam, hogy ott áll Trevis. Köszöntöttem egy csókkal és beengedtem. Anyu nem volt otthon, így kettesben voltunk. Trevis leült a bárszékre én, meg elkezdtem készíteni az ennivalót. ( ha már szakács az anyukám egy-két dolgot el tudok lesni tőle) Trevis kérdezte, hogy segítsen-e, de mondtam neki, hogy maradjon csak, mert én megcsinálom.
- És hogy telt a napod?-kérdezte érdeklődve.
- Egész jól, neked?
- Semmi különös, csak a haverokkal lógtam egy kicsit tanítás után a deszkapályán.
- Az jó.- mondtam.
- Egyszer majd bemutatlak nekik.-mondta.
- Jut eszembe, pénteken lesz egy ilyen hangversenyes, zenés buli a suliban, ha van kedved eljöhetnél velem, hogy bemutassalak Diának, Henrynek, meg az osztálytársaknak és Luinak is, ha addigra visszajön.-mondtam egy kicsit elmélkedve.
- Ki az a Lui? - érdeklődött, mert furcsálta, hogy őt így a végére hagytam.
- Csak egy barát, Dia bátyja, csak most kint van Franciaországban a nagybátyjánál.
- Ahha, és, ha egy osztályba jártok, hogy lehet a Dia bátyja? - kérdezte Trevis.
- Úgy, hogy 2 évig kint volt Franciaországban és most jött vissza az iskolába.
- Értem.
- Na akkor jössz pénteken? - kérdeztem.
- Ha a szüleim megengedik, igen.
- De jóó! köszii!- üvöltöttem a boldogságtól és odafutottam átölelni.
  Anyu 3 óra fele hazaért, bemutattam neki Trevist, majd megkérdezte, hogy kész vagyok-e a házikkal, azt mondtam, hogy még nincs kész, de majd megcsinálom. Anya rossz szemmel nézett rám és megkérdte Trevist, hogy bár örült neki, hogy találkoztak, szeretné, ha most elmenne, mert még nem csináltam meg a házikat. Egy kicsit civakodtam anyuval, majd belátta Trevis, hogy jobb ha megy, mert nem akarja, hogy vita legyen az anyukám között. Kikísértem és elköszöntem tőle, majd sértődötten hátramentem és leültem tanulni. Mivel sok házink és tanulni valónk volt este tízig fenn voltam, majd minden villanyt lekapcsoltam és lefeküdtem aludni Olaf mellé.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Örülök, hogy feliratkoztatok, remélem tetszett ez a rész is, ez nektek szól 7 feliratkozóim!

Köszönöm a képet!