8. /Lui esete/

Gyorsabban telik az idő, mint azt hinnéd.

   Reggelire dzsemes vagy vajas kenyeret lehetett enni. Én dzsemeset ettem és nagyon fincsi volt. A nap nagy részében utaztunk haza, így nem történt sok minden.
   Este értünk haza, anyu ébren várt engem és mielőtt lefeküdtem elmeséltem mi történt. A Dia történetén mosolygott, az enyémen meg majdnem szívbajt kapott, hogy „csobbanni lett volna kedvem”. Anyu mondta is, hogy szerencsére jó helyen volt jókor Lui, én csak helyeseltem. Kipakoltam a táskám, majd lefeküdtem aludni.

  Első óra angol volt. Gabi felelt, és igen, nem tanult, szóval karót kapott. Aztán matek, és egy jó pár egyenlet. Fizika, sok-sok törvény. Irodalom után a szünetben Diával megosztottam a fülhallgatómat és együtt hallgattuk a zenét, meg néztük, ahogy a többiek kéz-pongoztak. Zene hallgatás közben Dia elkérte tőlem a lejátszót, én persze odaadtam, mert gondoltam zenét vált, de nem így volt.- Kérdezhetek valamit? - állította le a zenét Dia.

- Igen?- néztem rá kíváncsian, bár elég komoly volt az arca, így egy kicsit aggódni kezdtem.

- A múltkor miért követtél engem Luival? - kérdezte és akkor megállt bennem az ütő. Hogy ő látott minket, nem is tudtam, jó mondjuk nem vagyunk ügyes nyomozók, de azért azt gondoltam, hogy nem vagyunk annyira bénák, hogy így elszúrjuk...

- Hát mert olyan fura voltál, és érdekelt, hogy mit csinálsz, mert olyan titkolózósnak tűntél, és bár tudom, hogy ha akarnád, úgy is elmondanád, hogy miről van szó, de hát győzött a kíváncsiságom.- vallottam be nem szívesen és vártam a következményét tetteimnek. Dia sóhajtott egy nagyot és szemembe nézett, majd az iszonyúan cuki mosolyát megvillantotta.

- Csak azért titkolóztam, mert egyenlőre nem akartam elmondani, de most már elmondom, hogy ne tűnjön még furábbnak ez az amúgy is fura helyzet. Szóval, csak annyi az egész, hogy egyik nap beszéltem az unokabátyámmal..
- Aki Franciaországban él?
- Igen, honnan tudtad? 
- Lui, mesélte. - vágtam rá egyszerűen.
- Hmm. Szóval beszéltem vele telefonon és mondta, hogy kéne egy kevéske segítség, mert valahova máshova költözik az országon belül és nagyon nincsenek barátai, ezért anyuval megbeszélte, hogy menjen neki segíteni Lui, kb. egy hónapig aztán visszajöhet, és erről még Lui nem tud, és nem is tudom, hogy fogadnám, de szeretném, ha nem mondanád el neki. 
- Persze, bízhatsz bennem. És kb. mikor kéne indulnia?- kérdeztem.
- Most 24.-én.- mondta Dia.
- És mikor mondjátok meg neki?
- Ma szeretném.
Hát akkor sok sikert öleltem át Diát, de azért egy picit szomorú voltam, hogy elmegy egy jó barát, de tudom, hogy úgy is vissza jön és egy hónap nem olyan sok.

  Rajzon egy nyári emléket kellett lerajzolni, aztán jött a tesi!! Dia szavaival szólva: szuper! megint egy kínzó óra. Miért van egy héten öt tesi óra?! Eddig csodálkoztam, hogy a tüdőm megmaradt a helyén, de ha ma is futtat, akkor tuti nem marad meg ott, ahol van. 
  Az óra után még elraktam egy pár könyvet a szekrényembe. Amikor kinyitottam egy levél esett ki belőle. Egy manga volt rólam, és egy aláírás, ami egy violinkulcs volt.

- Vajon ki rajzolta? - kérdeztem magamtól.
- Jössz már Kami? - üvöltött a folyosó végéről Dia.
- Megyek! - szóltam vissza, majd bedugtam a táskába a levelet.
  Otthon a mangát eldugtam, majd megírtam a leckéket, tanultam és felmentem a skypera Diával beszélni.

   Ma első órán matek dolgozatot írtunk, amit a második órán ki is osztott. ötös lett!! Szünetben Diával, Luissal és Henryvel voltam. Törin vettük egy új anyagot, és annyit írtunk/gépelhettünk, mint az írógépek.  Szünetben vettünk a boltban egy-egy meleg szendvicset, de az udvarra nem tudtunk ki menni, mert elkezdett szakadni az eső. Így hát a teremben maradtunk. Enikő Luin lógott (köztudott, hogy teljesen oda van érte) és Noé is mellette volt, mert soha nem hagyja el egymást a két mostohatestvér. Viktor és Ricsi röhögtek meg nézték, hogy mikor jön Kocsis tanár úr.  Andi és Eszti zenét hallgattak a zenelejátszón. Oli és Gábor pedig, szokásosan hülyültek, de most éppen krétákkal dobálták egymást és az egész osztályt. És hát Dia meg én csak ettük a meleg szendvicset és néztük ezt a bolond osztályt. Majd Ricsi felordított, hogy jön a nyelvtant megtartani Kocsis tanár úr.  Mindenki gyorsan a helyére vágta magát, mintha a kis angyalok, akik nem csináltak semmit, legfeljebb halkan beszélgetnek. Így telt hát el ez a nap is. Hazafele jövet Dia elmondta Luinak a nagy titkot, és Lui teljesen kiakadt, nem akart elmenni. Ők lefordultak az utcájukba és még beszélgettek, én meg mentem tovább egyedül.
Hazaérve nem találtam anyut otthon, így egyedül voltam a házba. Beraktam a mikróba az ebédemet, majd megettem. A leckét megírtam, valamennyit tanultam és utána szét untam az agyamat. A tévében nem volt semmi újdonság. Az idő kint esős volt, pont nem rég kezdett rá, mielőtt kinéztem az ablakon. Nem volt semmi ötletem, az idő eltöltésre, végül bementem a szobába és rádőltem az ágyamra, majd elforgattam a fejem jobbra. A sarokba tekintettem, és akkor megláttam, a megmentőt, az ötletet, a segítőt, ami miatt tuti telni fog az idő. Felálltam és a székemből felvettem a kék gitáromat, majd játszani kezdtem. Felmentem az internetre és megkerestem a say something kottáját és tanulgatni, gyakorolgatni kezdtem.
  Este bekapcsoltam a gépem és felléptem Facebookra. Láttam, hogy Lui elérhető, így ráírtam.
Én: szia :) 
Lui: hello
Én: mi lesz a vege? mesz vagy maradsz?
Lui: mennem kell, de legszívesebben maradnék.
Én: :/ sajnálom, de nézd a jó oldalát, megint ki mehetsz Franciaországba, és az egy hónap nem is olyan sok.
Lui: hát ja :)
Én: na de lépek mert már késő van és holnap suli...
Lui: ok, én is mert holnap elég korán indul a gépem
Én: okés :) szia és jó éjt és jó utat!!
Lui: köszi neked is :) hy.
Kikapcsoltam a gépem, és elmentem fogat mosni, majd lefeküdtem, Olaf is velem tartott.