19. rész /Egy hétvége/

Sulimentes napok, minden diák álma.

   Anya reggelire palacsintát csinált. Nyamii. Délelőtt Hannahval ellátogattam Ricsihez. Dia nem jött velünk, mert Henryvel randiznak (úú olyan cukik együtt és végre boldog a barátnőm). Eszti és Andi délután mentek. Lui nem akart jönni (szerelmi bánat L már csak neki kéne valakit találnia és a körömben mindenki boldog lenne). Oli és Gabi Olinál játszottak gépen. Enikő és Noémi persze elvoltak a saját rózsaszín világukban, de nekik is van szívük szóval akkor indultak pont haza, amikor mi megérkeztünk a kórházba. Szóval Hannahval mentem a kórházba Ricsihez. A várakozóban voltunk egy ideig és addig is beszélgettünk. Hannah kérdezett rólam és Trevisről én meg meséltem neki. Én is kérdezgettem tőle a barátairól, meg a családjáról, meg, hogy miért jött át a sulinkba. Mondta, hogy nem marad sokáig csak egy évet, mert utána a szüleivel mennek tovább, azt mondta, hogy elköltöznek Horvátországba, de hogy miért azt nem tudom, mert addigra szólítottak minket, hogy mehetünk megnézni és ezúttal a kórterembe is bemehettünk. Ricsi ott feküdt egy kötéssel a fején, meg egy pár heggel, de nagyobb külső sérülése nem volt, és szerencsére egy csontja sem tört, de ugye elég baj volt az is, hogy kómában feküdt. Még egy kicsit bent ültünk nála, majd elindultunk kifele, mire hallottunk egy hangot a hátunk mögül.
- Kami, Hannah?- kérdezte az imént kómából felébredt Ricsi.
- Ricsi!!- futottunk oda megkönnyebbülten.- Jól vagy?-kérdeztem.
- Hát mondjuk fáj a fejem, de egész jól.- mondta.
- Emlékszel arra, hogy mi történt?- kérdezte Hannah, míg én riasztottam az ápolókat.
- Igen, de csak annyira, hogy balesetem volt.
- Akkor jó.- mondtuk. Legalább emlékezet kiesése nem volt.
- Mi történt?- kérdezte a nővér mikor belépett az ajtón.
- Felébredt.- mondtam. Hannah elment szólni Ricsi szüleinek és nagy boldogsággal jöttek a kórterembe. Én küldtem egy kör sms-t, amibe idézem: „Ricsi felébredt, túl van az életveszélyen!”
Nem sokára egy páran el is jöttek meglátogatni, köztük Kelemen tanár úr is. És ez mind csak a délelőtt.
   Egy óra fele értem haza és addigra anyu pont kész lett az ebéddel. Behívtam Hannaht és maradásra kértem, majd bemutattam anyunak és Olafnak. Persze Hannaht is elbűvölte az én hó pamacsom, de hát ilyen az én cukim, mindenkihez odakéredzkedik egy kis simire. Ebéd után Hannah elment haza, mert már biztos várták otthon.
   Délután leültem egy kicsit gitározni és elkezdtem egy dalt írni. Nagyon sokat dolgoztam vele és végül ez lett a címe: Túl az életen. Három órakor leültem és játszottam egy keveset Olaffal és az ő plüss kutyájával. Igaz, az a mondás, hogy olyan a kedvenc, mint a gazdi. Ő sem riad vissza a nagykutyáktól, mint ahogy én sem félek az ellenfeleim ellen.
   Anyu hat óra fele elindult a barátnőjéhez, mivel ma barátnőzik és én meg Trevisezek. Hét órakor Trevis eljött értem és együtt indultunk hévvel a jégpályára. Anyu régen korcsolyázott, így volt egy korija, amit elkértem tőle és magammal vittem, hogy ne kelljen fizetni a bérlésért. Odaérve Trevis kölcsönzött magának egy korit, majd segített bekötni az enyémet. Jégre szállás közben Trevis így szólt:
- Amúgy őőő.-mondta.
- Amúgy? Na mondjad.-néztem érdeklődve.
- Amúgy te tudsz korcsolyázni?- kérdezte Trevis.
- Aha. Miért te?- kérdeztem vissza.
- Hát.- mondta, majd rám kacagott.
- Na ne mond már, hogy úgy hívtál el engem korcsolyázni, hogy te nem is tudsz.- kérdeztem nevetve.
- Hát bíztam benne, hogy te igen, és akkor megtanítasz engem.- mondta eszméletlen cuki mosollyal Trevis.
- Na jó. Tegyünk egy próbát, hogy mennyire nagy a tanuló képességed.- mondtam, majd kézen fogva behúztam a jégre és a következő két óra említésre méltó, mivel szinte sírva röhögtem annyit esett-bukdácsolt Trevis, de végül valamennyire megtanulta.
Persze azért én se maradtam ki, mert nyolcvan százalékban vele együtt estem. Miközben ültünk a héven hazafelé menet az ablakon át néztem a kinti sötét, hűvös estét és közben gondolkoztam. Egyre csak éreztem, hogy a szívemben nagyobb és mélyebb helyre kerül Trevis és féltem a fájdalomtól, bár olyan stabilnak tűnt a kapcsolatunk, hogy fel sem merült bennem a szakítás vagy bármi más.
   Otthon egy hosszú és érzelemmel teli csókkal búcsúztunk el egymástól, majd hazament. Anyu egy popcornnal a kezében ült a tévé előtt, és valami filmet nézett. Levettem a kabátomat és lehuppantam anyu mellé a kanapéra, majd szokásosan elmeséltem a történteket, bár anyu nem kérdezte, de szívesen meséltem neki. Este hajat mostam, lefürödtem és befeküdtem az ágyamba, majd még néztem egy kicsit a tévét, végül elaludtam. 

   A reggelem szokásosan indult. Anyu nem volt otthon, ment főzni a munkahelyére. Olaf nem volt sem a kertben, sem a lakásban, így gondoltam biztos valahol kószálgat. 

   Reggeli után, nagy nehezen leültem tanulni, sajnos muszáj volt, mert délután Diával találkoztam. A nagy tanulás után megebédeltem és készültem a találkozásra. Dia egy óra fele csöngetett be hozzánk. Beengedtem és megkérdtem, hogy várjon még egy keveset, majd elindultunk gördeszkázni.
   A Duna parton lévő egyik padra leültünk és nagy örömmel hallgattam, ahogy Dia meséli a tegnapi Henry randit:
- Úú.. Annyira jó volt! Először elmentünk bowlingozni és tök jól elvoltunk, utána beültünk valahova enni, már nem is tudom, hogy hova, de tök fincsi volt a kaja, aztán haza kísért és még egy csomót beszélgettünk a kapu előtt, aztán egy hosszú csókkal köszönt el tőlem. És, és annyira cukiii és, és....- áradt Diából a sok szó.
- Nyugi, nyugi.- mondtam neki, mire egy nagy levegőt vett és elhallgatott.
- Te, hogy van Lui.- kérdeztem.
- Elég rosszul.. Majdnem egész nap depis dalokat hallgat és ma még egy mosolyt se láttam az arcán. Totál kivan.- mesélte Dia.
- Óoo, az nagyon nem jó! Megnézzük most hogy van.- kérdeztem, mire Dia bólintott egy nagyot és elgurultunk a házukhoz, majd bementünk.
   Dia bekopogott az ajtón, majd ezt a választ kaptuk:
- Ne gyere be! Most nincs kedvem beszélgetni!- mondta Lui, mire bedugtam a fejem és így szóltam:

- Egy jó baráttal sincs?- mosolyogtam.
- Na jó, most az egyszer kivételt teszek.- mondta, majd egy kicsi mosolyra húzta a száját, de csak egy picit, és azt is úgy, hogy nehogy észre vegyem. Hát ez nem sikerült .
- Na mi van, hallom full depiben vagy.- hecceltem Luit.
- Ja.- mondta rövidre zárva.
- Na ne már, ne hagyd, hogy eltűnjön a boldog éned.- bökdöstem.
- Hallod Dia, elmegyünk biliárdozni?- kérdeztem.
- Ha anyu elenged. Megyek megkérdem.- mondta.
- Oké, akkor kérdezd meg Luit is.- üvöltöttem Dia után, és remélhetőleg hallotta is, ha csak nem süket.
- Ki mondta, hogy megyek én bárhova is.- jegyezte meg Lui.
- Én mondom, és nincs semmi kifogás, a tanulással meg ne is gyere, mert tuti már kész vagy.- mondtam mosolyogva Luinak.
- Oké. 
   A délután nagyon jól telt, Lui is eldobta a depis énét és szinte csak mosolyogni láttuk egész végig.
   Este anyu már otthon várt engem. Letusoltam, fogat mostam, majd lefeküdtem aludni és boldognak éreztem magam.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Remélem tetszett!:) Várom a visszajelzéseket!  Ha tetszett örülnék annak, ha segítenéd a munkám egy megosztással a barátaid között, persze, ha tudod, hogy neki tetszeni fog. :) Már chat boxom is van szóval ott is írhattok, ha kérdésetek van, vagy bármi más miatt. :)