24.rész /Váratlan személy/

Régen látott szerettednek, súgd, hogy szeretlek, s öleld magadhoz szívét.

   Reggel arra keltem, hogy hallottam Luit és anyut beszélgetni, miközben valaki reggelit készített, ezt megállapítottam a pirító kiugró hangjából. Nagy nehezen kimásztam az ágyból, bár semmi kedvem nem volt hozzá.
- Jó reggelt! - mondtam, és egy hatalmasat ásítottam, de persze a kezem a szám elé tettem.
- Jó reggelt! - mondta anyu, majd Lui.
- Hogy aludtál? - kérdezte Lui.
- Egész jól, bár még egy kicsit fáradt vagyok.
Lui kilenc óra fele ment haza, de mondta, hogy még találkozunk ma. Mikor elment vissza zuhantam az ágyba és lehunytam a szemem. Alig pár perc telhetett el és újra elaludtam. Elkezdtem álmodni. Trevisről. Bementem egy szobába és semmi nem volt benne csak egy állvány és egy könyv. Mikor közelebb léptem kiderült, hogy nem egy könyv volt, hanem egy fotó album. Az első képre tekintettem, ahol én és Trevis látszódott és az első találkozás. A következő képen az első randink volt, az első csók. És így tovább lapoztam az albumban és csak az emlékek peregtek a szemem előtt és hallottam, ahogy a fülembe súgja: gördeszkacsaj. Éreztem az ölelését, a szíve dobbanását. És akkor jött a vihar, a szemem újra könnybe lábadt és sírni kezdtem, üvöltöttem. A veszekedések leperegtek előttem, a sok fájdalom újra a szívembe került, és Trevis mellém állt. Együtt néztük a rossz emlékeket. Magam mellé tekintettem és láttam őt, a szemeiben könny volt és egyre halványodott az arca, szinte eltűnt a teste, mire felkiáltottam:
- Ne! - kinyitottam a szemem. Lui ott állt mellettem és engem nézett. Mikor megérintettem az arcom éreztem, hogy könnyes, nem csak álmodtam, tényleg sírtam. Nem mondtam semmit csak átöleltem és újra zokogni kezdtem. Mikor már valamilyen szinte megnyugodtam és végre tudtam beszélni elmondtam az egész álmom Luinak. Láttam a sajnálatot a szemeiben és a dühöt. A keze szinte már ökölbe szorongatta, annyira megutálta Trevist. Láttam, hogy mennyire feszült, de csak annyit tehettem ellene, hogy rátettem a kezem a kezére és mondtam neki: Nyugodj meg! Vége van. Mire megenyhült Lui és már nem szorította a kezét.
- Öltözz fel, mert elmegyünk valahova Henryvel. - mondta már mosolyogva nekem Lui.
- Ajj, de most nincs annyira kedvem. - nyafogtam egy keveset.
- Kami, nem baj akkor is eljössz.. Ki kell szakadnod ebből a depiből. Kelj fel vagy én szedlek ki az ágyból! - mondta Lui.
- Jó, jó jövök. - mondtam, majd egy nagy sóhajjal felkeltem és kinyitottam a szekrényem. Lui kiment a szobából, én addig felöltöztem. Egy kevéske sminket felraktam, hogy ne úgy nézzek ki, mint aki most kelt ki a koporsójából és agyra megy vadászni. Anyu még otthon volt, gondolom ő engedte be Luit a házba. Amikor felnéztem az órámra láttam, hogy dél van. Felvettem valami meleget, mert kint nagyon fújt a szél, majd elindultunk. Mivel még nem ebédeltem először egy kajádába mentünk, ahol már Henry és Andi is ott volt. Nem tudtam, hogy Andi is velünk lesz, de nem baj. Leültünk az asztalhoz és én kínait ettem, a többiek meg valami mást. Rezgett a telefonom és egy üzenetet kaptam. Hannah: Sajnálom... Olvastam a kijelzőm. Nem törődve az írással elraktam. Beszélgettünk, mire újra jött egy üzenet, láttam, hogy megint Hannahtól, de arra sem méltattam, hogy elolvassam. Nem sokkal később Trevis is felhívott. Ugyan nem volt a száma a telefonomba, de amikor megláttam a kijelzőn az első hat számot tudtam, hogy ő az. Küldtem anyunak egy üzenetet, hogy ha bármi van Luin keresztül keressen, majd odaírtam a számot hozzá. A telefonomat kikapcsoltam, hogy végre ne zavarhasson senki és semmi sem. Egyszer csörgött Lui telefonja, de nem tudom, hogy ki kereshette. Evés után elindultunk valahova, nekem nem árulták el, hogy hova, de bíztam bennük. A budapesti szabadságszoborhoz mentünk. Amikor felértünk még mindig nem tudtam, hogy mi a meglepetés és akkor megláttam. Ugyan háttal állt, de felismertem. Milyen rég láttam már őt. A szívem majd kiugrott a helyéről és felkiáltottam:
- Apuuu! - rohantam oda hozzá és egy nagy ölelést adtam neki.
- Szia, Kami! - üdvözölt apa.
- Mit keresel itt? - kérdeztem mosolyogva.
- Hiányzott a lányom és gondoltam meglátogatom, de persze ki volt kapcsolva a telefonod és nem tudtalak utolérni, ezért anyádat hívtam, aki megadta Lui számát és vele beszéltem. - magyarázta.
- Értem én. És Eszter hol van? - érdeklődtem apu felesége felől.
- Eszter kint maradt Horvátországban.
- Hát oké. - mondtam.
A nap többi részét apuval és a többiekkel töltöttem. Szerencsére apa még mindig szinte gyerek, így könnyű volt belerántani minden bolondságba. Hazafelé mindenkitől elköszöntünk és apuval mentünk együtt haza. Mire haza értünk anya már várt minket a vacsorával, így asztalhoz is ültünk. Olyan jó volt újra egy asztalnál ülni, mint régen.. Persze ilyenkor egy kicsit elszontyolodom, de mindig hagyom ezt a problémát és inkább beszállok a beszélgetésbe. Vacsora után bementem a szobámba és leültem a gép elé, majd bekapcsoltam a telefonom. Volt egy pár nem fogadott hívásom és egy pár üzenet amit kaptam, de nem érdekeltek, mind kitöröltem. Egész korán volt még, de elindultam lefürödni, fogat mosni, majd be az ágyba aludni. Bár féltem, hogy újra előtör az álom, mégis lehunytam a szemeimet. Hallottam, ahogy anya és apa beszélgetnek még és én voltam a téma. Anyu elkezdte mesélni a Trevises ügyet, de úgy a közepe fele bealudtam.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Remélem tetszett!:) Ha tetszett örülnék annak, ha segítenéd a munkám egy megosztással. Már chat boxom is van szóval ott is írhattok, ha kérdésetek van, vagy bármi más miatt. :)

Visszajelzéseket várom a "vélemények"-nél vagy a "megjegyzés"-nél. :) :D