--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
október 28. kedd
Mintha szívembe tört volna pengéd, keserű érzés a gyűlölés.
Mintha szívembe tört volna pengéd, keserű érzés a gyűlölés.
Miután tegnap kibékültem Diával és végre túltettem magam a bajaimon, reggel mondhatni, hogy boldogan keltem. Anyának sajnos hazudnom kellett, hogy írjon kikérőt, mivel nem mondhattam volna neki, hogy tinédzser bajom volt, hanem inkább a rövidebb utat választottam és azt mondtam, hogy nem éreztem jól magam. Tudom, hogy nem jó hazudni és nem szép dolog, de egyszerűen csak erősnek akarom magam mutatni legalább előtte. Így is annyi baja van, nem akarom még tetézni az enyéimmel. A suliba sétálás közben sokat gondolkoztam, mivel egyedül mentem, mert Diának volt valami 0. órája, nekem meg nem. Nem szeretek egyedül lenni. Ezt megállapítottam séta közben. Mindig a nyarat idézi fel, amikor elment apa és itt hagyott minket, amikor barátok nélkül vészeltem át a napokat, amikor a legmagányosabb ember voltam. Amikor az érzéseimet, nem tudtam dalban se kiadni. Az életemnek az a szakasza volt a legnehezebb. Közel voltam ahhoz, hogy bántsam magam, hogy válasszam a rövidebb utat, ami nem a nehézségek megoldása volt. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy pengét fogok és a lelki fájdalmamat fizikaivá alakítom, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem megoldás. Sokan ezt veszik a legrövidebb és könnyebb útnak, de én erős akartam lenni és felállni. Nem akartam maradni, ki akartam szakadni a magányból. Valahogy felálltam, azt én sem tudom már, hogy hogyan, de itt vagyok.. Vágások helyei nincsenek a kezemen és boldogan nézek a jelennel és a jövővel szembe.
Amikor az iskolába értem, a kapuban megláttam Hannaht. A szívem egy pillanatra megállt, s arra nem is gondoltam, hogy vele is összefutok, de milyen bolond is voltam, hisz egy iskolába, sőt egy osztályba járunk. Csak azt láttam, hogy a telefonját piszkálja, majd az érkezésemre felkapta a fejét,
zsebre dugta a telefonját és elindult felém. Olyan arcot vágott, mint aki sajnálja az egészet, és lehet is, hogy így érzett, de nem tudtam hinni neki, azok után, hogy eljátszotta a barátságunkat soha többé nem bíztam meg benne. Egyszerűen csak elindultam én és is felé, de ahelyett, hogy megálltam előtte és beszélgetni, üvölteni, vagy netán egy újabb bocsánat kérést hallgatnék végig, egyszerűen csak kikerültem és mentem tovább a többiekhez. Szinte mindenki feszülten figyelt minket, ennek kapcsán gondolom, hogy Dia és Lui elmondták, de nem zavart engem, tudják csak ők is, hiszen a barátaim, vagy legalább csak remélem. De bennük bízok, mert nem játszották el a bizalmam, és minden ember más, ezért őket nem ítélem el.
*Becsöngettek.*
Az első óránk infó volt, Szekeres tanár úrral. Mindenki azt hiszi, hogy az informatika annyira izgis, hát nálunk csak egy ideig volt az, mert elkezdtük venni a tananyagokat, és az olyan száraz volt, hogy már kénytelen voltam a kezemmel nyitva tartani a szemeimet, mert majdnem elaludtam. Amikor körbenéztem az osztályon, mindenki ugyan így érezhette magát, de amikor megláttam Gabit, ahogy alszik mentem elkapott a röhögés. A szája nyitva volt a nyelve kilógott a szájából és arról folyt le a nyál az íróasztalra. Persze túl tett rajta Oli, aki még hozzá horkolt is egy kicsit, meg magában beszélt. Amikor meglátták a fiúk, hogy totál kidőltek, elkezdtek papír galacsinokat dobálni a szájukba. Noé és Enikő persze a látványtól csak ennyi reakciót hangoztattak, hogy "Fújjj.." Ricsi volt az első, akinek sikerült betalálnia Oli szájába, aki amint megérezte, egy nagy horkantással felébred és köhögni meg köpdösni kezdett. Gabi a nagy horkantásra szintén felébredt, és majdnem közel is találta magát a padlóhoz. Nem bírtuk tovább és szinte egyhangúan kezdtünk el nevetni rajtuk, amire Szekeres tanár úr is megfordult a táblától és nézte, hogy mi folyik a háta mögött, de addigra már mindenki visszarendeződött, és úgy tettünk, mintha figyeltünk volna eddig. A tanár úr felhúzta a vállát, majd visszafordult a táblához, hogy magyarázza a táblára kivetített exel táblázatot.
A szünetben elmentem wc-re, és Diával megbeszéltem, hogy kint találkozunk. Mikor beléptem az ajtón senkit sem találtam bent. Az utolsó fülkébe beléptem és elvégeztem a dolgom, amikor húztam fel a nadrágom, kintről egy ajtó csapódást hallottam és a rémes, nyávogós hang alapján meg tudtam állapítani, hogy Enikő és Noé jött be, de volt velük egy harmadik is. A kilincslyukon kinéztem, és nagy csodálkozásomra Hannahval beszéltek.
- Gratulálok, elvégezted a dolgodat. - mondta Noé önelégült arccal, de Hannah nem reagált semmit, csak a padlót kémlelte.
- A legjobb ötletünk volt, hogy végre pofára ejtsük Kamit. - mondta Enikő, mire én tágra nyílt szemekkel hallgattam tovább a beszélgetést. De vajon, mit tervezhettek ellenem? Mit csinálhattak ami, engem tönkre..... És akkor beugrott.. Hisz Hannah ült ott a Trevissel szemben, vele csókolózott.. És akkor összeállt a kép. Ugyan nem Trevis a legfőbb hibás az egészben, de mégis hagyta, hogy megcsókolják és nem is tolta el magától, mert hagyta, hogy elcsábítsák.
- Szép volt, unokahúgom, képes voltál, annak a srácnak eltekerni a fejét, és pont a legjobb pillanatban csókolóztatok. - mondta Noé mag felnevetett.
Mi?? Szóval ők családtagok, akkor meg is értem, hogy miért tette ezt velem.. Nem bírtam tovább hallgatni az egészet az arcom égett a dühtől, legszívesebben kirontottam volna a fülképből és leüvöltöttem volna a fejüket, de nem tettem, rájöttem, hogy felesleges üvöltöznöm, aki ilyet tett velem, az azt se bánja meg, ha leüvöltöm a fejét. Így hát vettem egy nagy levegőt, majd halkan kifújtam. S nyitottam a zárat, majd kiléptem a lányok elé. Mind a hárman ijedt arccal néztek
rám, majd Hannah letekintett a földre. Megfordultam, s elindultam a kijárat felé, de megtorpantam. Ha nem is üvöltök velük, valamit muszáj elmondanom nekik.
- Tudjátok, ha ennyire szar az életetek, s a mások fájdalma tesz titeket boldoggá, akkor csak nyugodtan csináljátok, s ne figyeljetek a ti szánalmas bajaitokra, de te Hannah.. - fordultam meg, s egyenesen a két szemébe néztem, amiket a neve hallatán rám szegezett. - Bíztam benned, de te elárultál, hátba szúrtál és kicseleztél. De én vagyok a hülye, hogy egy ennyire titokzatos lányban bízok meg, hát most már látom, hogy hiba volt. Tanultam belőle, és ezt csak neked köszönhetem... - mondtam rezzenéstelen arccal. Láttam, hogy Hannahnak könnybe lábadt a szeme, de nem érdekelt, nem fogom megsajnálni, amikor ő se sajnált meg annyira, hogy ne tegye tönkre a kapcsolatom.
- Sajnálom Noé, hogy nem tudtál, annyira megalázni, hogy most itt álljak sírva előtted. De nem baj, szorítok nektek, hogy a következő alkalommal sikerüljön. - mondtam, miközben a mutató- és a középső ujjamat összekulcsoltam, majd megfordultam és kimentem az ajtón. Csalódott és dühös voltam, hallottam a wc ajtójának nyikorgását és egy hang szólalt meg mögöttem.
- Kami? - hallottam egy bizonytalan hangot, amit biztosra vettem, hogy Hannahtól jött. Megfordultam és láttam, hogy nyitja a száját, de nem akartam hallani a mondani valóját, egyszerűen közbevágtam.
- Nem akarom végig hallgatni az így sajnálom, úgy sajnálom, ezért tettem, azért tettem, de megbántam.. Elegem van ebből! Elég volt a bocsánatokból, elég volt belőled és belőle! Értsd meg, hogy nem érdekelsz, hagyj békén. - vágtam a fejéhez mindent, de nem érdekelt. Mindenki belém rúg, én miért nem tehetném ugyanezt azokkal. De nem vagyok ilyen... Nem ismertem magamra. De a helyzet pillanatában nem érdekelt. Megfordultam és kimentem az udvarra. Elmentem Lui mellett, aki látta a feldúltságom és utánam jött Henryvel együtt, Diához. Leültem mellé, majd mellém Lui, aki mellé Henry és elmeséltem nekik mindent. Nem akartam, hogy megutálják miattam, de a jó barátok azokra haragszanak, akikre én is, és ez kölcsönös.
A többi óra nagyon lassan telt el, szinte beleőrültem a várakozásba, hogy végre legyen vége a tanításnak, és Hannah is nagyon idegesített azzal, hogy egyfolytában engem bámult. Szerencsére az utolsó kicsöngő hallatszott el. Felpattantam a padból a többiekkel együtt és elindultunk kifele a folyosóra. A szekrényemet kinyitottam és bepakoltam egy pár dolgok, majd egy levelet találtam, megnéztem az aláírást, Hannah... Körbenéztem és láttam, hogy valaki abban a pillanatban, hogy a sarok felé tekintettem vissza húzódott a fal mögé, gondoltam, hogy Hannah áll ott, eltekintettem onnan, majd megfogtam a levelet össze téptem és a legközelebbi kukába kidobtam a szeme láttára. Egy kicsit kíváncsi voltam, hogy mi állhat benne, de nem bíztam magamban, mert tudtam, hogy képes lennék megbocsájtani neki, ha elolvasom a levelét, így inkább nem tettem. Igen furdalt is a lelkiismeretem, de nem nekem kéne szenvednem, hanem neki, hogy megtette ezt velem.
Kimentem az udvarra és elindultam haza fele, útközben megkérdeztem Diától, hogy velem tart-e vagy marad, de végül maradt. Nem is bántam annyira és meg is mondtam neki, hogy nem haragszom, de akkor nem bírtam volna még többet maradni, így is elég volt már abból a napból. Elmentem anyuhoz az étterembe és ettem valami finom ebédet, majd hazamentem. Anyuval nem tudtam sokat beszélni, mert ebéd idő volt és olyankor csődül be tömeg, így hazamentem. Otthon ledobtam a táskám és hanyat feküdtem a kanapén bekapcsoltam a tévét, majd egy pár perc múlva bealudtam.
zsebre dugta a telefonját és elindult felém. Olyan arcot vágott, mint aki sajnálja az egészet, és lehet is, hogy így érzett, de nem tudtam hinni neki, azok után, hogy eljátszotta a barátságunkat soha többé nem bíztam meg benne. Egyszerűen csak elindultam én és is felé, de ahelyett, hogy megálltam előtte és beszélgetni, üvölteni, vagy netán egy újabb bocsánat kérést hallgatnék végig, egyszerűen csak kikerültem és mentem tovább a többiekhez. Szinte mindenki feszülten figyelt minket, ennek kapcsán gondolom, hogy Dia és Lui elmondták, de nem zavart engem, tudják csak ők is, hiszen a barátaim, vagy legalább csak remélem. De bennük bízok, mert nem játszották el a bizalmam, és minden ember más, ezért őket nem ítélem el.
*Becsöngettek.*
Az első óránk infó volt, Szekeres tanár úrral. Mindenki azt hiszi, hogy az informatika annyira izgis, hát nálunk csak egy ideig volt az, mert elkezdtük venni a tananyagokat, és az olyan száraz volt, hogy már kénytelen voltam a kezemmel nyitva tartani a szemeimet, mert majdnem elaludtam. Amikor körbenéztem az osztályon, mindenki ugyan így érezhette magát, de amikor megláttam Gabit, ahogy alszik mentem elkapott a röhögés. A szája nyitva volt a nyelve kilógott a szájából és arról folyt le a nyál az íróasztalra. Persze túl tett rajta Oli, aki még hozzá horkolt is egy kicsit, meg magában beszélt. Amikor meglátták a fiúk, hogy totál kidőltek, elkezdtek papír galacsinokat dobálni a szájukba. Noé és Enikő persze a látványtól csak ennyi reakciót hangoztattak, hogy "Fújjj.." Ricsi volt az első, akinek sikerült betalálnia Oli szájába, aki amint megérezte, egy nagy horkantással felébred és köhögni meg köpdösni kezdett. Gabi a nagy horkantásra szintén felébredt, és majdnem közel is találta magát a padlóhoz. Nem bírtuk tovább és szinte egyhangúan kezdtünk el nevetni rajtuk, amire Szekeres tanár úr is megfordult a táblától és nézte, hogy mi folyik a háta mögött, de addigra már mindenki visszarendeződött, és úgy tettünk, mintha figyeltünk volna eddig. A tanár úr felhúzta a vállát, majd visszafordult a táblához, hogy magyarázza a táblára kivetített exel táblázatot.
A szünetben elmentem wc-re, és Diával megbeszéltem, hogy kint találkozunk. Mikor beléptem az ajtón senkit sem találtam bent. Az utolsó fülkébe beléptem és elvégeztem a dolgom, amikor húztam fel a nadrágom, kintről egy ajtó csapódást hallottam és a rémes, nyávogós hang alapján meg tudtam állapítani, hogy Enikő és Noé jött be, de volt velük egy harmadik is. A kilincslyukon kinéztem, és nagy csodálkozásomra Hannahval beszéltek.- Gratulálok, elvégezted a dolgodat. - mondta Noé önelégült arccal, de Hannah nem reagált semmit, csak a padlót kémlelte.
- A legjobb ötletünk volt, hogy végre pofára ejtsük Kamit. - mondta Enikő, mire én tágra nyílt szemekkel hallgattam tovább a beszélgetést. De vajon, mit tervezhettek ellenem? Mit csinálhattak ami, engem tönkre..... És akkor beugrott.. Hisz Hannah ült ott a Trevissel szemben, vele csókolózott.. És akkor összeállt a kép. Ugyan nem Trevis a legfőbb hibás az egészben, de mégis hagyta, hogy megcsókolják és nem is tolta el magától, mert hagyta, hogy elcsábítsák.
- Szép volt, unokahúgom, képes voltál, annak a srácnak eltekerni a fejét, és pont a legjobb pillanatban csókolóztatok. - mondta Noé mag felnevetett.
Mi?? Szóval ők családtagok, akkor meg is értem, hogy miért tette ezt velem.. Nem bírtam tovább hallgatni az egészet az arcom égett a dühtől, legszívesebben kirontottam volna a fülképből és leüvöltöttem volna a fejüket, de nem tettem, rájöttem, hogy felesleges üvöltöznöm, aki ilyet tett velem, az azt se bánja meg, ha leüvöltöm a fejét. Így hát vettem egy nagy levegőt, majd halkan kifújtam. S nyitottam a zárat, majd kiléptem a lányok elé. Mind a hárman ijedt arccal néztek
rám, majd Hannah letekintett a földre. Megfordultam, s elindultam a kijárat felé, de megtorpantam. Ha nem is üvöltök velük, valamit muszáj elmondanom nekik.
- Tudjátok, ha ennyire szar az életetek, s a mások fájdalma tesz titeket boldoggá, akkor csak nyugodtan csináljátok, s ne figyeljetek a ti szánalmas bajaitokra, de te Hannah.. - fordultam meg, s egyenesen a két szemébe néztem, amiket a neve hallatán rám szegezett. - Bíztam benned, de te elárultál, hátba szúrtál és kicseleztél. De én vagyok a hülye, hogy egy ennyire titokzatos lányban bízok meg, hát most már látom, hogy hiba volt. Tanultam belőle, és ezt csak neked köszönhetem... - mondtam rezzenéstelen arccal. Láttam, hogy Hannahnak könnybe lábadt a szeme, de nem érdekelt, nem fogom megsajnálni, amikor ő se sajnált meg annyira, hogy ne tegye tönkre a kapcsolatom.
- Sajnálom Noé, hogy nem tudtál, annyira megalázni, hogy most itt álljak sírva előtted. De nem baj, szorítok nektek, hogy a következő alkalommal sikerüljön. - mondtam, miközben a mutató- és a középső ujjamat összekulcsoltam, majd megfordultam és kimentem az ajtón. Csalódott és dühös voltam, hallottam a wc ajtójának nyikorgását és egy hang szólalt meg mögöttem.
- Nem akarom végig hallgatni az így sajnálom, úgy sajnálom, ezért tettem, azért tettem, de megbántam.. Elegem van ebből! Elég volt a bocsánatokból, elég volt belőled és belőle! Értsd meg, hogy nem érdekelsz, hagyj békén. - vágtam a fejéhez mindent, de nem érdekelt. Mindenki belém rúg, én miért nem tehetném ugyanezt azokkal. De nem vagyok ilyen... Nem ismertem magamra. De a helyzet pillanatában nem érdekelt. Megfordultam és kimentem az udvarra. Elmentem Lui mellett, aki látta a feldúltságom és utánam jött Henryvel együtt, Diához. Leültem mellé, majd mellém Lui, aki mellé Henry és elmeséltem nekik mindent. Nem akartam, hogy megutálják miattam, de a jó barátok azokra haragszanak, akikre én is, és ez kölcsönös.
A többi óra nagyon lassan telt el, szinte beleőrültem a várakozásba, hogy végre legyen vége a tanításnak, és Hannah is nagyon idegesített azzal, hogy egyfolytában engem bámult. Szerencsére az utolsó kicsöngő hallatszott el. Felpattantam a padból a többiekkel együtt és elindultunk kifele a folyosóra. A szekrényemet kinyitottam és bepakoltam egy pár dolgok, majd egy levelet találtam, megnéztem az aláírást, Hannah... Körbenéztem és láttam, hogy valaki abban a pillanatban, hogy a sarok felé tekintettem vissza húzódott a fal mögé, gondoltam, hogy Hannah áll ott, eltekintettem onnan, majd megfogtam a levelet össze téptem és a legközelebbi kukába kidobtam a szeme láttára. Egy kicsit kíváncsi voltam, hogy mi állhat benne, de nem bíztam magamban, mert tudtam, hogy képes lennék megbocsájtani neki, ha elolvasom a levelét, így inkább nem tettem. Igen furdalt is a lelkiismeretem, de nem nekem kéne szenvednem, hanem neki, hogy megtette ezt velem.
Kimentem az udvarra és elindultam haza fele, útközben megkérdeztem Diától, hogy velem tart-e vagy marad, de végül maradt. Nem is bántam annyira és meg is mondtam neki, hogy nem haragszom, de akkor nem bírtam volna még többet maradni, így is elég volt már abból a napból. Elmentem anyuhoz az étterembe és ettem valami finom ebédet, majd hazamentem. Anyuval nem tudtam sokat beszélni, mert ebéd idő volt és olyankor csődül be tömeg, így hazamentem. Otthon ledobtam a táskám és hanyat feküdtem a kanapén bekapcsoltam a tévét, majd egy pár perc múlva bealudtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése