Szemeid nem azt tükrözik, mi szavakat a szád elhagy.
Hannah már több mint egy hete elutazott és azóta elég nyugis az életem. Néha láttam Trevist, mert közel lakik hozzám és volt, hogy egyszerre voltunk egy helyen. Akkor csak eltekintettem és mentem tovább.
- Lui! - üvöltöttem az előttem menő Luinak, éppen a suliba tartott, de a neve hallatán megállt és hátra tekintett. Elkezdtem kocogni, majd amikor mellé értem vele sétáltam.
- Hali! - léptem mellé.
- Szia! - mondta, majd egy kis mosolyt küldött nekem, de a szemében nem ez árulkodott. Valami nyomta a szívét.
- Dia? - kérdeztem.
- Kicsit később jön. - mondta.
- Mert ? - kezdtem egy kicsit aggódni.
- Későn kelt. - mondta, majd elmosolyodott.
- Értem. És mi van veled? - kérdeztem felőle.
- Szerelem. - mondtam, majd egy kicsit elkomorodott, de mégis valamennyire mosolygott, mintha kettős érzés lett volna benne. Tudtam, hogy a francia lányról beszélt, és valami furcsa érzést éreztem, ami inkább a komorodottság felé húz.
- Ha már így szóba került, Hannah hagyott egy levelet nekem. - mondtam, majd elővettem a táskából. Ugyan nagyjából egy hét telt el azóta, de Luival kevesebbet beszélgettem/találkoztam, de az okát nem tudom annyira és ha találkoztunk is, ez nem is került szóba. És, hogy a levél miért van nálam, azt nem tudom, azóta magammal hordozom, amióta megkaptam, elfelejtettem kivenni a táskából, mert amúgy is egy valami kis fakkba raktam. Odaadtam Luinak, hogy elolvassa. Miközben a szemei cikáztak a sorok között, addig én vártam a reakcióját, de nem mondott semmit csak vissza adta a levelet. Egy keveset sétáltunk még csöndben egymás mellett, majd hirtelen megszólalt.
- Hiányzik? - kérdezte Lui egy kicsit kényes témát hozva fel.
- Ki, Hannah? Nem. - csóváltam a fejem.
- Trevis. - mondta Lui. Erről tényleg nem akartam beszélni, de az egyik legjobb barátom Dia mellett és ha tudni szeretné, akkor elmondom.
- Igazából már nem haragszom rá, de nem mondhatnám, hogy hiányzik. Ugyan elméletileg nem tehet semmiről, de még is hagyta, hogy megcsókolják és nem tolta el magától Hannaht. - vallottam be és most újra egy könny szaladt végig az arcomon. De nem azért, mert hiányzott vagy hogy megbántam volna bármit is csak az, hogy átvertek és hátba szúrtak, ezt a még mindig nem tudtam megemészteni.
- Sajnálom Kami. - mondta Lui, majd elém lépett és átölelt. Éreztem, hogy kezd a szívem megnyugodni, Lui csak jó hatással volt rám. Megéreztem az édes illatát, ami nagyon megtetszett nekem. Letöröltem a könnyem, kifújtam az orrom, majd tovább mentünk.
Az órák lassan és unalmasan teltek el. Hazaérve megtanultam, tévéztem, lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni.
A szombat reggel elég unalmasan telt, de délután Diához mentem.
- Szia! - köszöntem, amikor ajtót nyitott nekem Henry.
- Csá! - mosolygott.
- Dia? - érdeklődtem a barátnőm felől, elméletileg hozzá jöttem.
- Nappali. - mondta, majd becsukta mögöttem az ajtót.
- Sziasztok! - köszöntem, amikor beléptem a nappaliba és megláttam Diát meg Luit.
- Mizujs? - érdeklődtem.
- Semmi különös, éppen horror filmet nézünk. - mondta Henry.
- Az jó, hova ülhetek? - kérdeztem, mire Lui egy kicsit arrébb ült, mutatva, hogy ott van hely. Dia és
Henry összebújva nézték a filmet. De jó nekik, én nekem csalódnom kellett, de ők nagyon jól megvannak. Néha még egy-egy kis puszit is nyomtak egymás szájára, vagy éppen Dia bújt el Henry mögé, amikor valami félelmetesebb rész volt. Remélem, hogy Henry nem bántja meg Diát, mert akkor kibelezem. Luin látszott, hogy egy kicsit féltékeny és szomorkás volt, amikor a húgára nézett, mondjuk meg tudom érteni, de én boldog voltam velük.
Lui kiment a konyhába valamiért és én is mentem, mert szomjas voltam.
- Mizujs? - kérdeztem Lui mellé lépve.
- Lehet, hogy kimegyek a jövő héten az unokabátyámhoz. - mondta Lui csak úgy egyszerűen.
- És a suli? Nincs szünet. - kérdeztem érdeklődve.
- Nem volt könnyű rávenni anyuékat, de meg kellett értetnem velük, hogy most semmi kép nem tudok figyelni és tanulni. - öntötte ki a szívét Lui.
- A lány miatt? - kérdeztem egy kicsit elkomorodottan.
- Is. - mondta, majd a szemembe nézett.
- Én nem tudok segíteni semmiben? - kérdeztem felajánlva jó hallgatóságomat.
- Nem hiszem. - húzta el a száját Lui.
- Sajnálom. - mondtam, és lekanyarítottam a számat.
- Nem te tehetsz róla. - mondta, majd visszament a napaliba. Kinyitottam a hűtőt kivettem egy bubis vizet, levettem a polcról egy poharat és töltöttem magamnak innivalót, majd visszaraktam a palackot a hűtőszekrénybe. Ittam egy kortyot a pohárból, majd csak egyszerűen magam elé bámultam és gondolkodtam. "Szegény Lui, nagyon sajnálom őt és fáj, hogy így kell látnom, de várjunk csak. Ha kiutazik, akkor találkozhat vele. Lehet, hogy akkor jobb kedve lesz, biztosan. Akkor nem is kell aggódni érte." Mosolyodtam el, bár azért marcangolt a szívem vágya, de elnyomtam magamba. Ha Lui ennyire vágyik arra a lányra nekem semmi esélyem.
- Kami! - hívott magához Dia. Gondolom elég rég voltam el.
- Jövök! - üvöltöttem vissza, majd felkaptam a poharat a pultról és elindultam a nappaliba. Lehuppantam Lui mellé és egy mosolyt küldtem felé, hogy legalább ha nem is segíthetek, de kicsivel jobb kedve legyen és érezze, hogy rám számíthat bármikor, mert én itt vagyok neki.
- Lui! - üvöltöttem az előttem menő Luinak, éppen a suliba tartott, de a neve hallatán megállt és hátra tekintett. Elkezdtem kocogni, majd amikor mellé értem vele sétáltam.
- Hali! - léptem mellé.
- Szia! - mondta, majd egy kis mosolyt küldött nekem, de a szemében nem ez árulkodott. Valami nyomta a szívét.
- Dia? - kérdeztem.
- Kicsit később jön. - mondta.
- Mert ? - kezdtem egy kicsit aggódni.
- Későn kelt. - mondta, majd elmosolyodott.
- Értem. És mi van veled? - kérdeztem felőle.
- Szerelem. - mondtam, majd egy kicsit elkomorodott, de mégis valamennyire mosolygott, mintha kettős érzés lett volna benne. Tudtam, hogy a francia lányról beszélt, és valami furcsa érzést éreztem, ami inkább a komorodottság felé húz.
- Ha már így szóba került, Hannah hagyott egy levelet nekem. - mondtam, majd elővettem a táskából. Ugyan nagyjából egy hét telt el azóta, de Luival kevesebbet beszélgettem/találkoztam, de az okát nem tudom annyira és ha találkoztunk is, ez nem is került szóba. És, hogy a levél miért van nálam, azt nem tudom, azóta magammal hordozom, amióta megkaptam, elfelejtettem kivenni a táskából, mert amúgy is egy valami kis fakkba raktam. Odaadtam Luinak, hogy elolvassa. Miközben a szemei cikáztak a sorok között, addig én vártam a reakcióját, de nem mondott semmit csak vissza adta a levelet. Egy keveset sétáltunk még csöndben egymás mellett, majd hirtelen megszólalt.
- Hiányzik? - kérdezte Lui egy kicsit kényes témát hozva fel.
- Ki, Hannah? Nem. - csóváltam a fejem.
- Trevis. - mondta Lui. Erről tényleg nem akartam beszélni, de az egyik legjobb barátom Dia mellett és ha tudni szeretné, akkor elmondom.
- Igazából már nem haragszom rá, de nem mondhatnám, hogy hiányzik. Ugyan elméletileg nem tehet semmiről, de még is hagyta, hogy megcsókolják és nem tolta el magától Hannaht. - vallottam be és most újra egy könny szaladt végig az arcomon. De nem azért, mert hiányzott vagy hogy megbántam volna bármit is csak az, hogy átvertek és hátba szúrtak, ezt a még mindig nem tudtam megemészteni.
- Sajnálom Kami. - mondta Lui, majd elém lépett és átölelt. Éreztem, hogy kezd a szívem megnyugodni, Lui csak jó hatással volt rám. Megéreztem az édes illatát, ami nagyon megtetszett nekem. Letöröltem a könnyem, kifújtam az orrom, majd tovább mentünk.
Az órák lassan és unalmasan teltek el. Hazaérve megtanultam, tévéztem, lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni.
A szombat reggel elég unalmasan telt, de délután Diához mentem.- Szia! - köszöntem, amikor ajtót nyitott nekem Henry.
- Csá! - mosolygott.
- Dia? - érdeklődtem a barátnőm felől, elméletileg hozzá jöttem.
- Nappali. - mondta, majd becsukta mögöttem az ajtót.
- Sziasztok! - köszöntem, amikor beléptem a nappaliba és megláttam Diát meg Luit.
- Mizujs? - érdeklődtem.
- Semmi különös, éppen horror filmet nézünk. - mondta Henry.
- Az jó, hova ülhetek? - kérdeztem, mire Lui egy kicsit arrébb ült, mutatva, hogy ott van hely. Dia és
Henry összebújva nézték a filmet. De jó nekik, én nekem csalódnom kellett, de ők nagyon jól megvannak. Néha még egy-egy kis puszit is nyomtak egymás szájára, vagy éppen Dia bújt el Henry mögé, amikor valami félelmetesebb rész volt. Remélem, hogy Henry nem bántja meg Diát, mert akkor kibelezem. Luin látszott, hogy egy kicsit féltékeny és szomorkás volt, amikor a húgára nézett, mondjuk meg tudom érteni, de én boldog voltam velük.
Lui kiment a konyhába valamiért és én is mentem, mert szomjas voltam.
- Mizujs? - kérdeztem Lui mellé lépve.
- Lehet, hogy kimegyek a jövő héten az unokabátyámhoz. - mondta Lui csak úgy egyszerűen.
- És a suli? Nincs szünet. - kérdeztem érdeklődve.
- Nem volt könnyű rávenni anyuékat, de meg kellett értetnem velük, hogy most semmi kép nem tudok figyelni és tanulni. - öntötte ki a szívét Lui.
- A lány miatt? - kérdeztem egy kicsit elkomorodottan.
- Is. - mondta, majd a szemembe nézett.
- Én nem tudok segíteni semmiben? - kérdeztem felajánlva jó hallgatóságomat.
- Nem hiszem. - húzta el a száját Lui.
- Sajnálom. - mondtam, és lekanyarítottam a számat.
- Nem te tehetsz róla. - mondta, majd visszament a napaliba. Kinyitottam a hűtőt kivettem egy bubis vizet, levettem a polcról egy poharat és töltöttem magamnak innivalót, majd visszaraktam a palackot a hűtőszekrénybe. Ittam egy kortyot a pohárból, majd csak egyszerűen magam elé bámultam és gondolkodtam. "Szegény Lui, nagyon sajnálom őt és fáj, hogy így kell látnom, de várjunk csak. Ha kiutazik, akkor találkozhat vele. Lehet, hogy akkor jobb kedve lesz, biztosan. Akkor nem is kell aggódni érte." Mosolyodtam el, bár azért marcangolt a szívem vágya, de elnyomtam magamba. Ha Lui ennyire vágyik arra a lányra nekem semmi esélyem.
- Kami! - hívott magához Dia. Gondolom elég rég voltam el.
- Jövök! - üvöltöttem vissza, majd felkaptam a poharat a pultról és elindultam a nappaliba. Lehuppantam Lui mellé és egy mosolyt küldtem felé, hogy legalább ha nem is segíthetek, de kicsivel jobb kedve legyen és érezze, hogy rám számíthat bármikor, mert én itt vagyok neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése