This is a Secret

2015. júl. 17.

2.rész(36.rész) - Barátok

Veletek minden jó!

Reggel Diához mentem át és vele töltöttem az egész napot.
- Hali! - köszöntem egy nagy mosollyal az arcomon, amikor beléptem a szobájába. Még mindig meg volt zuhanva és egyszerűen képtelen volt felállni a földről, a történtek miatt. Aztán mégis egy kis mosolyt küldött felém jelezve, hogy örül, amiért lát. Nagyon ritkán látni mosolyt az arcán mostanság, ezért is örültem annyira, hogy küldött felém egyet.
- Szia! - Levette a fülest a fejéről, majd feltápászkodott az ágyból és megölelt, aztán már mind a ketten visszaültünk.
- Hogy vagy? - kémleltem az arcát és kerestem a tekintetét.
- Megvagyok. - mondta. Láttam rajta, hogy nincs valami fényesen és szomorú. Bár mondanám, hogy viszonylag rég volt és elkellene felednie, de kit álltatnék ezzel a dumával? Tudtam, hogy még mindig szereti és nem fogja egy hamar elfelejteni, ezért is voltam nála. Ha ő nem akar felállni, majd én rángatom fel a földről. Megtekintettem a gitárját, amit már olyan rég nem használt, hogyha nem lenne takarítva valószínű a pókok már rég beszőtték volna és a por is több rétegben lenne rajta. Amióta szakítottak, alig kezdett valamit magával Dia. Szinte semmihez nem volt kedve. Egész nap evett, ivott és feküdt az egyik helyről a másikra. Ki kell rángatnom valahogy ebből a depresszióból! Akárhogy. Megragadtam a gitárját és zenélni kezdtem.

"Légy az, ki voltál,

Nem kell semmi hozzá.

Csak légy boldog, s vidám!

Maradj mindig velem, az ki voltál.

Hol van már a régi éned?

Itt vagyok, s várok rá.
Maradj mindig velem, az ki voltál.

Légy erős és bátor,

messze még a végcél hiába várod.

Most nem bukhatsz el!

Állj fel, s küzdj velem.
Hisz itt vagyok neked,

ölelő kezekkel, s teljes szívvel."

Pengettem a húrokat és énekeltem, azt amit a szívem súgott. Dia megadta az ihletet, hogy dal csináljak, s íme. Itt a dal neki, érte. Egy könny szaladt végig az arcán, amikor abbahagytam és egy mosollyal együtt letámadott, majd erősen magához ölelt.
- Köszönöm! - mondta hálásan, majd könnyét letörölve mélyen a szemembe nézett. Láttam a szemeiben az a tűzet, a szeretet tűzét és elértem, hogy újra boldog legyen. Nem számított, hogy meddig marad így, akkor nem számított, csak az, hogy újra láttam, azt kit már régen nem, Diát. Az igazi Diát, aki még a szakítás előtt volt.
- Menjünk el valahova. Legyünk újra boldogok, mint régen. - mondtam, majd a kezét megfogva magammal rángattam a kertbe, majd onnan az utcára.

Végül gokartozni mentünk. Egy csomót ütköztünk egymással és még jó pár emberrel, de elvoltunk. Dia a könnyeit törölgette a sok nevetés miatt. Végül is jól volt. Sikerült kirángatnom a gödörből, vagy hát azt hittem akkor.
A nap lementével felvett minket Lui kocsival, majd átmentünk hozzájuk. Igen, Luinak már van jogsija, amit nem olyan rég rakott le, szóval a barátom már tud vezetni és ráadásul egy tenger kék bmw-je van, amit a gazdag nagybátyjától kapott a 18. születésnapjára. Persze voltak és vannak is, olyan kis pláza cicák, akik simán kikezdtek volna ezért vele, de én nem olyan vagyok, aki a pénzre hajt. Nekem a belső értéke sokkal többet ér.

Hazaérve felhívtam anyut, hogy maradhatok-e a Diáéknál, de most igazából Luival maradtam. Persze Diával is hülyültünk, meg együtt néztük a filmet a szobájában, de Luival is voltam. Újra együtt a három barát. Bár ez egy érdekes barátság volt. Dia szemszögéből én a barátnője voltam, viszont Lui a bátyja. Lui szemszögéből Dia a húga volt, és én a szerelme, amit még nem mondott, de tudtam, hogy az vagyok neki. Aki több, mint egy éve van együtt az nem egy fellángolás, az már szerelem, de a szeretlek még váratja magát. És az én szemszögemből, Dia a barátnőm, szinte már a testvérem és Lui az életem. Érdekes ezt mondanom, hisz még csak 16 éves vagyok, és több mint egy éve járunk, de akkor is. Úgy szeretem, mint az életemet.
- Párna csata!! - üvöltöttem fel és nagy erővel Dia arcába vágtam a kezemben fogott párnát, amire Dia és Lui is megfogott egyet és szétütögettük egymást. A hasamat fájlalóan fetrengtem a földön miközben a nevető görcs fogott el. Ahányszor becsuktam a szemem a röhögés közben, mindig Dia meglepett arcát idéztem fel, ahogy meglátta azt, hogy egy párnát vágok a fejéhez. Nagyon vicces volt. A könnyeimet törölgetve próbáltam lenyugodni, mert már szinte széthasadt a hasam a sok nevetéstől. Lassacskán megnyugodtam és a felém nyúló kezet megragadtam ami felhúzott a földről. Hirtelen Trevis arca villant be, mint egy álom aztán sebes pislogásba kezdtem, mire az arc megváltozott Luiéra. Ez az emlék aztán egy nagy pecsétet nyomott a hangulatomra, amit inkább álcáztam, vagy hát én elhittem, hogy jól álcázom, de valakinek feltűnt. Fenébe.
Közeledett a lefekvés, ezért elköszöntem Diától és Luival a szobájába mentem aludni. Az ajtót becsukva megfordultam és nekifutásból az ágyra ugrottam Lui mellé. Aki egy nagy mosolyt húzott a szája szélére a jelenetet látva. Ujjaival az arcomból kisöpörte a tincseimet, majd így szólt:
- Mindig maradj ilyen, boldog és vidám. Mindig maradj önmagad. - mondta és egy könnyed csókot lehelt a számra. Nagyon is komolyan gondolta, hisz az arcán egy izom se mozdult meg és a szemeiben sem égett a hazugság tüze.
- Mi történt veled, amikor felsegíttettelek a földről? - kérdezte a tekintetembe fúródva. Pedig azt hittem sikerül álcázni magam, de ezek szerint ő már túl jól ismer. Most mit mondjak? Hazudni nem akarok, de az is rosszul esne neki, ha Trevist emlegetném, aki már teljesen a múlté, csak ez az emlékkép, olyan zavaró volt, ha már nem is éreztem semmit iránta. Számat összetapasztva, némán, mint aki nem hallotta volna a kérdést szorosan magamhoz öleltem, a fejemet a vállára tettem, majd mélyen beszívtam az édes illatát, ami aztán boldog álomba repített. Mielőtt még mélyen szundítottam volna, éreztem, ahogy puha ujjai végig szaladnak az arcomon és a nedves ajkai érintik a homlokom.
- Álmodj szépeket!- mondta, aztán elaludtunk.

2015. júl. 7.

1.rész (35.rész) - Iskolai évzáró

Vége a sulinak, jöhet a nyár!!

Már egy év eltelt azóta, hogy utoljára írtam a naplómba... Tudom kicsit hanyag voltam, de kevés időm volt a tanulás és a barátok mellett... De most újra itt vagyok és egy nyári emlékkel kezdeném újonnan a naplóm írását. Kezdjük is talán az évzárónál, ami a suli végét és a nyár elejét jelenti.
Napsütötte csütörtöki napra ébredtem. Mikor megfordultam az ágyban éppen a teraszajtómon beszűrődő reggeli napsugarak világítottak az arcomba. Ránéztem az éjjeli szekrényemen fekvő telefonomra és megnéztem a kijelzőt, tíz óra volt. Lehúztam magamról a vékony nyári takarómat, majd a lábaimat a földre helyeztem, amire rákönyököltem és megtöröltem a szemeimet.

A hűtőhöz léptem és kivettem a hideg tejet, majd a szekrényből a müzlit és egy kanalat. Lehuppantam a bárszékre, majd enni kezdtem. Anya nem volt otthon, éppen dolgozott. Olaf kaparását hallottam, ahogy a bejárati faajtónkon élesíti a karmait. Mosolyogva felálltam az asztaltól és az ajtóhoz léptem.
- Gyere! - tekintettem le a fehér, puha szőrű, kis cicámra, aki éppen nagy, kék szemeivel tekintett fel rám. Felállt és kecses mozdulataival belibbent a küszöbön, majd bement a nappaliba és felugrott az ő saját helyére, ami egy fehér takaróval letakart karsszék volt, és ott pihent mindig. Mosogatás után leheveredtem mellé, bekapcsoltam a tévét és a másik kezemmel végig simítottam többször is a tisztára nyalt bundáját.
Csöngettek. Az ajtóhoz léptem, belebújtam a kerti papucsomba, majd kimentem a kapuhoz.
- Szia! - köszöntem boldogan az előttem álló személynek, majd szinte a nyakába ugrottam.
- Szia! - köszönt vissza a mély hangján és egy nagy mosolyt húzott a szája szélére. Sötét barna szemeiben elmélyedve figyeltem. Láttam benne boldogságot és izgatottságot is. Barna haja illet a sötét kék ingéhez és a farmeréhez. Megtekintettem a mellette álló, természetes vörös hajú, sötét kék, már szinte fekete szemű hölgyet. Egy fekete ruhában állt előttem, amin a derekánál egy vörös öv volt és a szinte frissen festett körmeit villogtatta, miközben a kis táskáját fogta. Eszterrel és apuval álltam szembe. Két puszival köszöntöttem, majd beengedtem őket a lakásba.
- Kicsit korán jöttetek. - mondtam miközben helyet foglaltak.
- Tudjuk, csak már itt szerettünk volna lenni. - szólalt meg mosolyogva Eszter. Igazából kedvelem őt és nem is az a miss én vagyok a valaki, de azért van valamennyi a stílusában, ami azt jelzi, hogy egy picit elszállt a földről, de csak egy picit és ezért tudom eltűrni.
- Értem. Anyu még nincs itthon, de.. - néztem fel az órára és megállapítottam, hogy két perc múlva kettő óra lesz. - bármelyik pillanatban betoppanhat. - folytattam. Nyílt is az ajtó és anya lépett be.
- Sziaa-sztok! - köszönt anya először egyes számban, hisz azt hitte, hogy egyedül vagyok, majd hozzá tette a többes számot, amikor megtekintette apuékat. Láttam az arcán a meglepettséget és egy kicsit kínosan is érezhette magát, hisz nem sokszor találkozunk velük és apuval annyira nagyon jó kapcsolatot nem tart, Eszter meg aztán nem is a kebel barátnője.
- Hali! - köszöntem.
- Szia! - köszönt apa és Eszter, majd felálltak.
- Hát ti? - kérdezte anya meglepődve.
- Kicsit korábban indultunk el, szóval most itt vagyunk. - mondta Eszter nemes egyszerűséggel.
Apáék amúgy azért jöttek haza, Magyarországra, mert két hetet itt töltenek egy kis panelban, amit bérelnek, szóval még sokszor találkozunk velük.
Mivel már van aki lefoglalja a vendégeket kiültem a teraszomra és ölembe vettem a gitáromat.
"Welcome to the new age, to the new age, woooo-ah woooo-ah
I'm radioactive, radioactive" Pengettem a húrokat és a fejemen lévő fejhallgatón át félfüllel hallgattam a szöveget, amit halkan énekeltem.
Leraktam a gitáromat a tokjába, majd az órámra tekintve megállapítottam az időt és lassacskán készülődni kezdtem. A szekrényem egyik ajtaját kitártam és előkotortam az ünneplőmet. A hófehér ingemet és fekete szoknyámat húztam ki a szekrény aljáról, majd elővettem az összecsukható vasalóasztalt és kivasaltam a ruhadarabokat. Bementem a fürdőbe és a tükörhöz lépve megmostam az arcom, majd megtöröltem. A szekrényajtó mögötti polcról levettem a sminkes táskám és kivettem egy palettát. Egy egészen halvány, füstöt sminket készítettem. Először alapozót tettem a szemhéjamra, amit aztán egyenletesen elkentem a szivaccsal, azután a barna paletta leghalványabb színétől a legerősebbig, a szemzugtól pár centivel arrébb kezdve a szemem sarkáig árnyalatosan felhelyeztem egy ecsettel. Ezt követően az ujjammal a szemem sarkát kifelé húztam, hogy könnyebb legyen a szemceruzával a szempilláim fölé rajzolni a vonalat, majd ugyanezt megcsináltam alul. Újra kezembe vettem egy ecsetet és gyengéden elmaszatoltam a vonalakat, majd szempilla spirállal meghosszabbítottam a pilláim.
Felkaptam az ünneplőt, de még előtte megfésülködtem, majd a magassarkúmba léptem és elindultam a nappali felé. Apa és Eszter felkeltek a kanapéról, majd indulásra készültünk. Ugyan ez csak egy évzáró volt, de ha már úgy is itt vannak el akartak kísérni egyre. Anyu elment kipihenni a munkát, mi meg a kocsinkba ültünk és a sulihoz hajtottunk. Út közben megálltunk Diáéknál.
- Sziasztok! - nyitottam ki a kocsi ajtaját és nagy boldogsággal sétáltam a két életemhez. Diát már szinte úgy szeretem, mint a testvéremet, akiről sose mondanék le és Lui... Őt teljes szívemből szeretem már több, mint egy éve. Mind a kettőért a kezemet a tűzbe raknám. Erősen szorítva megöleltem először Diát, aki ma még rosszabb hangulatban van, mint eddig a héten bármikor, hisz újra suliba kell menni és találkozik Henryvel...
A nyár első hetében Andi egy bulit szervezett, amire természetesen az egész osztály megvolt hívva és kivétel nélkül mindenki elment. A suliban híre ment az "összejövetelnek" és rajtunk kívül még nagyon sokan jöttek és szinte elszabadult a pokol. A buli nagy részében négyen voltunk: Dia, Henry, Lui és én. A vége fele, már valamennyire külön szakadtunk és én Diával maradtam, aki egy kicsit bódult állapotba került.
*Nem kérlek légy enyém örökké,
mégis hozzád szól dalom,
úgyse élhetünk örökké,
egy percig lennék oltalom.
Élvezd!*
Szólalt meg a Punnany Massif dala, mire szinte mindenki teli torokból kezdte énekelni. Nagy buli volt és ahogy láttam az arcokat, mindenki jól érezte magát, ez a lényeg... Csak aztán mégis történt valami, ami az egész estét elrontotta...
Haza felé készültünk indulni és Luit meg is találtuk, de Henry sehol sem volt, így hát elindultunk a keresésére. A kertbe lépve egyből megtekintettem, ahol egy lánnyal éppen csókolózott. Nem hittem a szememnek, azt hittem, hogy csak képzelgek. Hogy tehette? Dühös voltam.
- Dia, ne! Nincs kint! - toltam volna vissza az ajtóból, hogy ne keljen látnia. Meg akartam védeni attól, hogy végig menjen azon, amin én mentem keresztül, de nem tudtam. Abban a pillanatban, hogy kilépett meglátta. Az arca elhalványult, majd szinte vér vörössé változott. Láttam az arcán, a szemeiben azt, amit én láttam a tükörben magamon. Összetört. Egy könnycsepp szaladt végig az arcán, amit aztán követett a többi. Határozottan megindult a "pár" felé és idegesen mondta ki Henry nevét, mire ő megijedve megfordult. Látszott az arcán a félelem és az, hogy lebukott, amikor gondolom nem tervezte. Dia Henry mellé lépett és nem mondott semmit, csak végig nézett a lányon. Egy fekete hajú, amúgy nagyon gyönyörű szép kék szemű lány tekintett vissza rá megrémültem. Dia újra Henry felé tekintett, majd egy óriási, csattanósat adott neki, ami szinte másodpercek alatt vörösödött be, majd könnyeivel küszködve, mondott egyetlen egy szót.
- Gyűlöllek! - majd a leszaladó sós könnyeit törölve futott el. Semmit sem mondtam Henrynek csak lenéztem, legszívesebben leköptem vagy tökön rúgtam volna, de még arra sem méltatott, viszont Lui mellettem teljesen bedühödött. Éreztem, ahogy a kezén kidagadnak az erek és nagyon ideges lett. Megfogtam volna a kezét, hogy egy kicsit nyugtassam, de már késő volt. Ököllel a Henry szemébe ütött, amit később Henry fájlalóan megfogott.
- Soha többé nem akarlak látni a húgom közelében! - üvöltötte szinte teli torkából. Nagyon lovagiasnak tartottam, amiért ennyire szereti és védi a húgát, amitől én csak még jobban belezúgtam. Mindenki minket nézett, már akik a kertben voltak és halál csöndben figyelték az eseményeket.
- Hagyd! - fogtam most már meg a másik kezét és elhúztam. - Keressük meg Diát! - tanácsoltam, majd elindultunk feszülten. Végül sehol se találtuk és a hívásra sem válaszolt, így az anyát hívtuk. Megtudtuk, hogy már otthon van, így elindultunk mi is.
- Nagyon hősiesen viselkedtél, látszik, hogy nagyon szereted Diát. - mondtam, miközben a hűvös, nyári éjszakán sétáltunk az utcán.
- Lehet, hogy sokszor az idegeimre megy és vitázunk is, de a testvérem. Szeretem és megvédem. - mondta, majd felém tekintett és mélyen a szemebe nézett. Láttam, hogy nagyon is komolyan gondolta. Sose hallottam ezt a szót még a szájából. Szeretem, szerelmem, szeretlek... Felém még nem szólt e szóval, ami már egy ideje nagyon is zavar, de mondhatnám én is először, viszont nem akarom. Azt szeretném, ha ezt az első lépést ő tenné meg. Megtorpantam, mire ő is és kérdőn nézett rám, majd felé fordultam és átkaroltam a kezem a nyaka körül.
- Nagyon jó testvér vagy. - mondtam, majd az ajkaira tekintettem és újra a szemébe. Az egyik utcai lámpa pont az ő arcát világította meg, és így újra látni véltem kék szemeit. Ő húzott oda magához és egy rövidke, de érzelemmel teljes csókkal ajándékozott meg.
- A legjobb barátom volt. Hogy tehette? - tette fel a kérdést nekem, amire sajnos még én se tudtam a választ... Ezt nagyon elszúrta... Láttam a tekintetén és arcán, hogy őt is nagyon megviselte ez az egész, de nem csak azért, mert a húgával kicseszett, hanem azért is, mert ő is elvesztette a legjobb barátját. Ha én veszteném el már rég megőrültem volna, ahhoz képes egész jól fogadta, bár biztos nem teljesen mutatta ki, mit érez, de azért tudtam, hogy fáj neki. Nagyon jó barátok voltak már évek óta, és egy ilyennel elszúrta, nagyon tudok gratulálni neki.
Hazaérve Dia szobájához léptünk, de nem engedett be minket, bezárkózott. Sok kérlelés után végül még is csak beengedett. Próbáltam minél távolabb leülni Luitól, hogy most ne legyünk úgy ott, mint egy pár, mert ez abban a pillanatban biztosan még jobban fájt volna neki, még ha örül is annak, hogy egymásra találtunk. Visszafeküdt az ágyára és egy párnába sírt, miközben egy csomó zsebkendő hevert mellette. Próbáltunk mindent, hogy megvigasztalódjon, de segítségük süket fülekre talált. Nem tudtuk megnyugtatni. Elővettem a telefonom és egy gyors SMS-t küldtem anyunak.
"Dia teljesen kikészült, Henry megcsalta, ne várj haza, itt alszok. Holnap mindent elmondok."
Tudom, hogy egy kicsit határozott voltam, de ebben a helyzetben semmiképp sem akartam egyedül hagyni, mellette akartam lenni. Leültem mellé az ágyra, majd simogatni kezdtem a haját. Lui feszülten és tehetetlenül állt. Felé tekintettem és egy biccentéssel elintéztem, hogy nyugodjon meg és én megoldok mindent, de most menjen inkább el. Értette a célzást és kiment.
Csak a kislámpa égett az éjjeli szekrényen, ami minket világított meg. Dia hozzám bújt és a fejét a hasamra tette, majd elcsendesedett. Elaludt. Leoltottam a villanyt, Arrébb helyeztem Dia fejét, majd lefeküdtem mellé, vele szemben. Ugye aludt és nem hallotta amit mondtam neki, de muszáj volt tudatnom vele.
- Én mindig itt leszek neked. - majd én is lehunytam a szemem.
Így telt el az a nap, amit Dia szívből gyűlöl.
Beszállt az autóba, majd még Luit üdvözölve hosszasan megcsókoltam, amit apu krákogása vetett véget, miután ő még nem szokott hozzá, hogy a kicsi lányát valaki csókolgatja, bár ki tudja. Lehet, hogy az apukák sose szokják meg, csak elfogadják.
Beültünk hátra még mi ketten, majd az évzáróra mentünk. Az egész ünnepségen Henry minket szugerált, ami nagyon is idegesítő volt.
Lassan és unalmasan telt el, de a vége az már tűrhető. Az ofő gyorsan kiosztotta a biziket, majd mehetett mindenki az útjára. Alig három tantárgyból lettem ötös, ebbe beleértve a rajzot és a tesit, ami mondhatni, hogy egész könnyű, a többi négyes lett. Bizonyítvány osztás után Henry lépett a háromfős társaságunkba.
- Kérlek Dia, beszéljük meg! - kérlelte fancsali arccal Henry, de Dia nem szólt semmit, rá se nézett, csak megfogta a csuklóm és elindultunk apuék felé.
- Szállj le a húgomról, nem voltam elég érthető? - kérdezte idegesen Lui. Tudtam, hogy ezek a szavak nem a szívéből jönnek, akár mennyire is akarta, már ismerem eléggé ahhoz, hogy tudjam, hiányzik neki Henry, de Diának is. Hisz Dia esetében, nem könnyű elfeledni azt, akit szerettél több, mint egy évig... És Lui esete... Hogy felejthet el egy szinte ezer éves barátságot? Ehhez nem adnak radírt, hogy kitörölje, ahogy a hibákhoz se... De nem tökéletes az ember. Senki sem az, akár mennyire is szép vagy akármennyire is tiszta a lelke. Hibák mindig voltak, vannak és lesznek. Mondhatják, hogy gyűlőlik és haragszanak rá, amikor már alig-alig, szerintem a szívük mélyén megbocsájtottak már, csak még ők sem tudták, de én éreztem, hogy még nincs vége.

Van még esély!

2015. jún. 24.

Közvélemény-kutatás / Második évad? /

Egy ideje kering a fejemben, hogy vajon lenne-e "vevő" a második évadra. Szeretném hinni, hogy értelme van folytatni, de kíváncsi vagyok, hogy ti, hogy gondoljátok. Szóval egy kérdést szeretnék feltenni nektek, olvasóim: Szeretnétek, hogy folytassam a történetet, vagy már ti se látjátok értelmét.
És, hogy egy kicsit könnyebb legyen eldönteni egy rövid tartalmat írnék nektek:
"Egy évvel később...
Elkezdődött a nyári szünet. Minden egy telefon hívással kezdődött, ami elrepítette Kamit, Luit, Diát és Kami anyukáját Párizsba. Kami és Lui még mindig együtt vannak, hisz szerelmük kiállt bármilyen próbát, de most egy modell lány kerül a képbe, ami miatt Kami összeveszik Luival és szakítanak. De vajon kibékülnek? Képes lesz Kami legyőzni a féltékenységét?
Ezek alatt Dia és Henry szakítanak a nyár első hetében, mert Henry egy bulin lekapott egy csajt és Dia abban a pillanatban lépett a szobába, amikor smároltak. Dühkitörésében lepofozta, majd elrohant. Kami próbálta kirángatni a gödörből, de mindig vissza zuhant.
Ez idő alatt Tibi és Kami anyukája között erősödik a vonzalom és talán egy szerelem is szövődik..."
Szóval megjegyzésben szeretném látni, hogy "Igen" ha szeretnétek a kövi részt, vagy egy "Nem" ha úgy gondoljátok, hogy már nem érdekel.

Nagyon köszönöm, ha segítetek választani!! :) :*

2015. jún. 14.

34.rész /Együtt vagyunk teljesek/

Évadzáró rész.
Legjobb elfoglaltság veled és veletek lenni, hisz ti vagytok a mindenem.

Reggel arra ébredtem, hogy nyílik az ajtó és rájöttem, hogy a régi diópántra ráférne egy olajozás, mert nyikorgott. Fáradt szemeimet lassacskán kinyitottam és egy szigorú tekintettel találtam szembe magam.
- Ez meg mi a...
- Cssss! - csitítottam le anyát, mielőtt még elkezdett volna hangosan veszekedni velem és felkelti vele Luit is, aki még mély álomban szendergett. Lassan felemeltem Lui kezét és lehelyeztem az ágyra, majd megpróbáltam minél csendesebben és gyorsabban kislisszolni mellőle. Kimentem a folyosóra de nem találtam ott senkit, így gondoltam, hogy a szobámba ment anya, és jól is sejtettem, mert amikor beléptem, anya fel-alá járkált dühében és körülbelül olyan vörös volt, mint a falak.
- Megmagyarázom! - mondtam mielőtt bármit is mondhatott volna, mert nem is tudja a helyzetet és csak feleslegesen vitázna velem. Nem mondott semmit, csak bólintott egyet.
- Szóval... Az egész úgy kezdődött, hogy itt aludtam a szobámban egyedül, és már majdnem elaludtam, de aztán besomfordált Lui a szobámba és mondta, hogy elveszített az álmában, ezért felajánlottam, hogy vele alszok, de az ő ágya nagyobb, mint az enyém, ezért mondtam, hogy aludjunk ott. Átmentünk a szobájába és befeküdtünk az ágyba aludni, én megfogtam a kezét és ő közelebb húzódott hozzám és a mellkasával, csak a mellkasával ért hozzám. Ennyi.
-Nem történt semmi! - hadartam el az egészet anyának. Egy nagy levegőt fújt ki, majd megfordult és elindult kifele.
- De ez többször ne forduljon elő! - szólt vissza. - Túl korai. - hallottam még a hangját a lépcsőn lesétálva. Visszamentem a szobába és felébresztettem Luit.
- Szia! - mondtam mosolyogva, majd szájon pusziltam.
- Jó reggelt! - mondta és ő is mosolygott, csak még csukott szemmel.
- Anyu itt volt és megtiltotta, hogy együtt aludjunk. "Szerinte még túl korai." - mondtam miközben az ujjaimmal macskakarmokat mutogattam és forgattam a szemem. Igen jönnek elő a jellemző tini tulajdonságok.
- Nemár. - mondta Lui, majd lelankadt a mosolya.
- De attól még, minden reggel csókkal keltelek, ha nem is alszom itt. - mondtam, majd megcsókoltam, hogy jobb kedve legyen.
Reggeli után felmentem a szobában és leültem az ágyamra Diával szembe.
- Szia! - köszöntem mosolyogva.
- Hali! - nézett fel a telefonjából, majd elrakta.
- Mizu? - huppantam le Dia mellé az ágyra.
- Semmi különös, de inkább mesélj te! Mizu van veled és Luival? - kérdezte mosolyogva.
- Hát... - mondtam és az arcom halvány fehér színe pirossá változott. - Sétálgattunk, beszélgettünk... - vettem egy mély levegőt - és csókolóztunk.
- Hallod, te totál belezúgtál a bátyámba. - mondta Dia mosollyal az arcán és oldalba lökött.
- Igen... Amúgy nincs gáz? Szóval te vagy a legjobb barátnőm és ő a bátyád és...
- Nincs. - nyugtatott meg Dia. Nyílt az ajtó és Lui lépett be.
- Sziasztok csajok! Mit csináljunk? - kérdezte Lui, majd leült mellém és megtámaszkodott az ágyon a hátam mögött.
- Séta az Eiffel toronynál? - kérdezte Dia.
- Tőlem. - mondtam mosolyogva, majd Lui felé tekintettem és előjött az arcomon újra az a pirosság.
- Még úgy se voltam ott, amióta itt vagyunk . - mondta Dia és mosolyra húzta a száját.
Felöltöztünk és elindultunk az egyik leghíresebb francia nevezetesség felé. Út közben beültünk egy kávézóba és három süti társaságában elfogyasztottuk a rendelt cappuccinokat. Lui egy korty után elvette a szájától a poharat és egy habfolt maradt a felső ajka felett. Elkezdtünk Diával nevetni, amire Lui csak kérdőn tekintett ránk, majd megfogtam egy szalvétát és letöröltem a szájáról. A fogyasztás után kifizettük a kávét és a sütit, majd tovább mentünk. Egy teraszra léptünk, ahonnan láttuk a tornyot.
- Mindjárt jövök csak elugrok abba a pékségbe. - mutatott Dia egy távoli üzlet felé, majd a bólintásomra elindult.
- Milyen szép! - könyököltem fel a párkányra és az Eiffel tornyot néztem, ahogy a nap mögötte lassacskán eltűnik a föld alá.
- Már ennyi az idő? - lepődtem meg és az órámra tekintettem. Hat óra volt, de már sötétedett. Felhúztam a vállam, majd vissza könyököltem a párkányra. Lui közelebb lépett hozzám és átkarolta a hasamat, mivel megölelt hátulról. Beszívta a parfümöm illatát a nyakamról, majd hosszan kifújta a levegőt. Megpuszilta az arcomat, amire elmosolyogtam. A kezemet a kezére tettem, majd megfordultam és a összekulcsoltam a nyaka körül az alkarjaimat. Lui lehajolt hozzám, majd hosszan megcsókolt, és közben felemelt, mialatt én a lábamat a csípőjénél összeszorítottam, majd amikor éreztem a párkányt egy kicsit elengedtem, hogy ne szorítsam annyira. Abba hagyta a csókot Lui, majd eltávolodott tőlem és az orrát összeérintette a orrommal. Én még mindig lehunyott szemmel ültem előtte.
- Olyan tökéletes ez a hely, és te olyan gyönyörű vagy. - mondta Lui, majd megsimogatta az arcomat, de addigra már kinyitottam a szemem és egy kicsit távolabb volt az arca, meg már nem ért össze az orrunk. Elmosolyodtam, majd újra közel húztam magamhoz és a vállára hajtottam a fejem, miközben az ölelésében ültem. A kezeit a párkányra helyezte, hogy meg tudjon támaszkodni és ne veszítse el az

egyensúlyát. Úgy csüngtem rajta, mint majom a fán. Dia éppen visszaért és látta ezt a jelenetet, majd elővette a telefonját és fekete-fehérré állította a kamerát, majd lefényképezett minket.
- Óóóó! - lépett mellénk Dia. - De édik vagytok! - mondta, majd felénk mutatta a kijelzőt, amin a kép volt. Addigra már elengedtem Luit és lemásztam a párkányról, majd mellé álltam. Kémleltem még egy kicsit a képet, majd a tekintetem az órára esett.
- Fél hét van? Mennünk kéne, mert anya kinyuvaszt. - mondtam, majd megfogtam Lui kezét, összekulcsoltam az ujjainkat és átkaroltam Dia kezét, majd elindultunk.
Körül belül egy órát sétáltunk haza, majd szinte beestünk az ajtón, de néma csönd tárult elénk. Sötétek voltak a szobák és sehol sem égett a villany. Egy kicsit rémisztő volt, de az utcáról beszűrődő fény, emelt a pompán.
- Anyu! - szóltam, de nem jött válasz.
- Hol lehet ilyen későn? - néztem körbe a házban, mert addigra már Dia felkapcsolta a villanyokat. Bementem a nappaliba és megláttam a tévén egy sárga feliratot. Megismertem, anya kézírását.
"Kami!
Elmentünk vacsorázni! Vigyázzatok magatokra! Későn jövünk!

Anya"

- Miénk a ház. - mondtam miután elolvastam az üzenetet.
- Szupi!! - mondta Dia mosolyogva.
- Film? - néztem kérdőn Luira, majd Diára.
- Ahha! - mondta Dia, majd elindult a konyha felé. Kérdőn néztem utána, majd legyintettem egyet és Lui felé néztem.
- Hozod a filmeket, amiket elhoztál?
- Persze! - mondta Lui, majd szó szerint felrohant a lépcsőn. Én csak mosolyogva néztem utána, majd bementem a konyhába Dia után. Éppen pattogatott kukoricát fogott a kezébe és nézegette. Felém tekintett és láttam a szemében egy csillanást.
- Segítesz? - kérdezte, majd felém nyújtotta a két dobozt. - Nem tudom eldönteni, hogy melyik legyen. - mondta mosolyogva. Letekintettem a két dobozra, sós és sajtos volt. Nem tudtam dönteni. Mind a kettő nagyon finom. Lui lépett be a helységbe és végig simította a karomat a kezével a csuklómig, majd ott megállította.
- Mit csináltok? - kérdezte, majd a vállamon keresztül a két dobozra tekintett.
- Nem tudunk dönteni. - mondtam tök komolyan, mintha most az élet nagy problémáiról beszélnénk, de addig jó, ameddig csak ennyi a baj. Lui felnevetett, majd kivette a kezemből a sajtosat és Dia felé nyújtotta.
- Legyen ez! - mondta, majd a kezemet fogva magával húzott a nappaliba. Lehuppant a kanapéra, majd az ölébe húzott. Erre a hirtelen történt eseményekre csak elnevettem magam, mondjuk benne van az is, hogy egy kicsit megcsiklandozott.
- Na mutasd mik vannak. - mondtam Luinak, miközben megpróbáltam felülni, de nem ment, mert lefogta a lábaimat. Dia lépett be a szobába és a látványon elmosolyodott, de láttam a szemében valamit.
- Na, majd kiderítem. - határoztam el magam a gondolataimban.
- Válassz te. - mondtuk szinte egyszerre Luival Diának. Lehuppant mellénk a kanapéra a popcornos tálat az asztalra tette és a kezébe vette a dvdket. Míg keresgélt és felakartam ülni, hogy elvegyem az asztalról a pattogatott kukoricát, de Lui visszanyomott.
- Ne már! - nevettem el magam.
- Nem kapsz! - mondta, majd egy széles vigyorral a száján vett egy keveset és MEGETTE!
- Genyó vagy! - öklöztem bele a vállába. Megpróbáltam még egyszer felülni, de megint vissza nyomott. Megfogott egyet és felém nyújtotta, majd mielőtt elvehettem volna bedobta a szájába.
- Megvan! - mondta Dia, majd felállt és berakta. Mikor visszaült a kanapéra vett egy marékkal a tálból, majd ropogtatni kezdte. Ez csalás! Megkordult egyet a gyomrom és a teli tálra néztem. Hívogatott magához az édesség. Megpróbáltam elkapni, de Lui nem engedett.
- Segíts Dia! - kértem a Lui másik oldalán ülő barátnőmet. Megette ami még a kezében volt, majd lefogta Luit. Nagy nehezen, de kiszabadítottam a lábamat a szorító kezei közül és boldogan kezdtem el ugra-bugrálni a szoba közepén. Belemarkoltam az ételbe és egy adagot a számba raktam, majd diadalmasan megrágtam, amíg Luival szemeztem. Dia elengedte Luit, mire ő felállt és elkezdett kergetni a házban, csak rohantam, mint egy nyolc éves kislány fel a lépcsőn, de nem tudtam hova menni zsák utcában találtam magam. Amikor felért Lui egy ördögi kacajt hagyott el a szája és már nem rohant utánam, hanem szép lassan közeledett felém. Lenyeltem az utolsó falatokat a számból, majd álltam a tekintetét. Még a lépcsőtől alig fél méterre járhatott, amikor gondoltam egyet és berohantam a szobájába, majd becsuktam az ajtót magam után. A szívem hevesen kezdett el dobogni és a szememmel pásztáztam a helyeket, de nem volt sok időm, ezért ide-oda kapkodtam a tekintettem. Gyorsan odarohantam a terasz ajtóhoz kinyitottam, majd még időben vissza futottam. Lui kinyitotta az ajtót, de nem vett észre, mert direkt mögé elbújtam.
- Hol vagy? - kérdezte, majd megpillantotta a teraszt és elindult felé. Mikor kilépett az ajtón, gyorsan kifutottam a szobából és a lépcsőn már nevetve suhantam végig. Leültem a kanapéra Dia mellé és ettem a popcornt, meg folytattam a film nézését. Megnéztem a dvd-n a film címét. Step Up 4- Forradalom. Éppen valami parton voltak és táncoltak, amikor lesétált Lui a lépcsőn és leült mellém. Csak mosolyogva felé tekintettem, mire ő valami vicces fejet vágott.

Felmentem a fürdőbe és a tusoló alá álltam a film végeztével. Megfürödtem, majd felhúztam a pizsamámat. Bementem Lui szobájába, aki még sapkában és elmenős ruhában feküdt az ágyában. Lefeküdtem mellé, majd elkezdtem babrálni a kezét. Összekulcsoltam az ujjainkat, majd elengedtem a kezét és felkönyököltem.
- Jó éjt! - súgtam a fülébe, majd hosszasan megcsókoltam.
- Jó éjt! - köszönt el.
Kinyitottam a szoba ajtaját és halkan beslisszantam, hogy ne ébresszem fel a Diát, aki már tudtommal aludt, de nem így volt. Befeküdtem az ágyamba, majd a fal felé fordultam és lehunytam a szemeim. Nem tudtam aludni, mert Lui járt a fejemben állandóan. Egy halk szipogásra lettem figyelmes, majd az éjjeli szekrényen álló lámpához nyúltam és felkapcsoltam. Dia felé tekintettem, aki háttal feküdt nekem, de még így is meg voltam győződve arról, hogy sír.
- Mi a baj? - léptem oda Dia ágyához, majd leültem rá és simogatni kezdtem a hátát. Dia felém fordult és akkor már tényleg láttam, hogy sírt.
- Hiányzik! - mondta, majd újabb könnycseppek szaladtak végig az arcán.
- Nyugi, holnap már megyünk haza. - próbáltam vigasztalni.
- Tudom, de ti is most Luival... és mindig ő jut eszembe, amikor látlak titeket együtt. - mondta, majd kifújta az orrát. Lefeküdtem mellé, majd betakaróztam.
- Nyugodj meg! Mindjárt itt a reggel és megyünk is haza. - mondtam, majd letöröltem a könnyét és magamhoz öleltem. Hallottam, ahogy a szapora lélegzete lassan megnyugszik és elaludt. Ott maradtam mellette és egy idő után én is elaludtam.

Reggeli napfény áradt be a szobába. Én még mindig Dia ágyában voltam és ő aludt. Lassacskán ébredezni kezdtem és megsimogattam az arcát, hogy őt is keltegessem. Kilenc óra volt és a nyitott ajtón keresztül éreztem egy illat felhőt, ami megcsapta az orromat és egyből elkezdett korogni a gyomrom. Kikeltem az ágyból és mielőtt még utána jártam volna a reggelinek a mosdóba mentem.
Lebaktattam a lépcsőn és szinte repültem az étel felé. Megláttam Luit, aki éppen öt személyre főzött tojás rántottát és bundás kenyeret.
- Jó reggelt! - adtam egy puszit neki.
- Neked is! - mondta, majd egy mosolyt küldött, ami a szívemhez szólt.
- Finom illatok szállnak. - mondtam, majd egy nagyot szívtam az illat felhőből.
- Remélem az íze is finom lesz. - mondta Lui.
Leültem az egyik székre és vártam az ételt. Idő közben Dia is lesomfordált az emeletről és lassacskán anya, majd Tibi is asztalhoz ült. Mindenkinek adagolt ételt a tányérjára Lui, majd ő is leült közénk.
- Jó étvágyat! - hangzott el mindenki szájából. Neki is láttunk az isteni finom reggelinek. A gyomromban tomboló háborút elaltattam és jóllaktam.
Felmentem az emeletre és egy kávé kíséretében kiültem a teraszra, hiszen utoljára tehettem meg, mert lassan indult a gépünk és még össze is kellet pakolnom. Dia lépett mellém, majd leült az egyik székre. Félve tekintett felém, majd így szólt:
- Köszönöm! - ránéztem és láttam a szemében a tiszta hálát és éreztem a szívéből áradó szeretetet.
- Nincs mit! - mondtam, majd magamhoz öleltem.
- Megyek, sajnos pakolni kell. - mondtam, majd felálltam a székből és a kezemben fogva a csészét
elindultam a szobába. Levittem a konyhába a mosatlant és elmostam, majd vissza vonszoltam magam az emeletre és elkezdtem pakolni. Kivettem a táskámból egy fehér félvállas hosszú ujjú pólót és egy fekete nacit. Félretettem még a fekete torna cipőmet is. Összepakoltam a kézi poggyászomba a fülhallgatómat, egy tíz darabos zsepi csomagot, rágót, a telefonomat és azt hiszem ennyi. A többi cuccomat, pedig a bőröndömbe összeraktam. Félúton bejött Lui a szobába és leült az ágyra.
- Gyorsan eltelt ez a hét. - mondta és hallottam a hangjából, hogy egy kicsit szomorú.
- Igen, sajnos. - mondtam, miközben pakoltam a ruháimat.
- De legalább ezt a rövid kis időt, veled tölthettem. - állt fel Lui az ágyról és megsimogatta a hátamat, majd amikor kiegyenesedtem, az arcomat a kezei közé fogta és egy csókot nyomott kiszáradt ajkaimra.
- Neked nem kéne pakolnod? - kérdeztem miközben a szemeit kémleltem.
- De, csak megakartalak nézni, hogy hol tartasz. - mondta és megvillantotta az eszméletlen szép mosolyát. Volt benne egy kis csibészség valahol az egyik gödröcskében elbújva. Elindult Lui ki a szobámból, és én meg bemértem a célpontot, majd a topánkámmal enyhén megütöttem a hátsóját, amire csak kérdőn nézett vissza, én meg elnevettem magam. Az az arckifejezés... Felejthetetlen volt.
Már az utolsó darabokat raktam a bőröndömbe, amikor Dia lépett be a szobába és elrakta a neszesszeres táskáját.
- Kijön a reptérre? - kérdeztem Henryre utalva.
- Igen. - mondta Dia és megjelent az arcán a boldogság, de annyira, hogy szerintem ugrált volna örömébe, de inkább vissza fogta magát, bár én kinézném belőle.
- Akkor jó. - mondtam megnyugodva.
- Lányok! Fél óra és indulunk ki a reptérre! - lépett be Tibi a szobába.
- Oké! - mondtunk Diával egyszerre.
Bementem a fürdőbe és adtam egy kis színt a megfakult szempilláimnak, majd egy kevés szájfényt raktam a számra. Összefogtam a hajam és hagytam, hogy a rövidebb tincseim előre jöjjenek az arcomhoz. Visszamentem a szobába és átvettem a pizsamámat a kikészített ruhákra, majd azt is a bőröndömbe helyeztem. Összehúztam a földön fekvő bőrönd cipzárjait, majd még utoljára kimentem a teraszra és körbe néztem.
- Jó volt itt. Remélem még lesz szerencsém hozzá, hogy újra lássalak. - beszéltem a körülöttem lévő világhoz, vagyis Párizshoz. Letöröltem az egyetlen könnycseppet, ami végig futott az arcomon a boldogságtól, majd elindultam a szobába, megfogtam a bőröndöt és lementem a földszintre.
- Indulhatunk? - kérdezte anya kérdőn tekintve felém.
- Indulhatunk. - sóhajtottam egyet, majd még utoljára körbenéztem a házba. Úgy búcsúztam, mintha soha többé nem jöhetnék ide, de hisz ki tudja mit hoz a sors, lehet, hogy vissza tudok jönni még valamikor.
Kimentünk a házból és a lépcső előtt az utcán egy kocsi állt, amiben Tibi ült, mint sofőr. Gondolom az ő kocsija lehetett. Bepakoltuk a bőröndöket, amik nagy nehezen befértek, majd beültünk. Anyu előre ült az anyósülésre, én hátra, középre és mellém ült Lui és Dia.
A reptérre érve még volt tíz percünk az indulásig. Addig is leültünk és beszélgettünk. Eltelt ez a rövid idő és elbúcsúztunk Tibitől, majd gépre szálltunk. Tibi és anya egy hosszasabb öleléssel köszöntek el. Furi. Valami tuti történt közöttük. Elfoglaltuk a helyünket, majd vártuk a felszállást. Lui ült mellém és mögénk ültek anyáék. Elkezdődött a felszállás, majd az ablakon kitekintve néztem a távolodó talajt. Bedugtam a fülembe a fülhallgatót, majd beindítottam a zenét. Lui megfogta a kezemet, majd lehajolt a vállamhoz és egy mosollyal társulva megpuszilta. Amikor megéreztem az akait a vállamon egy mosolyt húztam a szám szélére. Kitekintettem az elsuhanó tájra és csak egy szó jutott az eszembe:
- Mennyire tökéletes minden.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Remélem tetszett a befejező rész!! De ne aggódjatok, lassan hozom a második évadot!

Remélem már várjátok és kíváncsiak vagytok Kami életének a folytatására.

Megjegyzésben várom a kritikáitokat és mondjátok el, hogy-hogy tetszett az első évad.

Addig kitartást!!

Jobb oldalt van két közvélemény kutatás, amit szeretném, ha megtekintenétek és szavaznátok,

mert nekem sokat jelentene és nektek csak max. 1 percet vesz igénybe.

Előre is Köszönöm!!!

2015. jún. 6.

33.rész /Maszkos bál/

Öröklét? Örökké? Mond mikor veszíti el e szavak a súlyát?

Késő délután volt és én a tükör előtt ülve készülődtem. Dia is mellettem volt. Elővettem egy pár sminkes dolgot, amit úgy gondoltam, hogy használok magamon.
Egy halvány rózsaszín ajakfényt tettem fel a számra, adtam egy kis színt a szempilláimnak, majd halványan felhelyeztem a szememre egy kevés kék szemhéj festéket. Dia egy erősebb rózsaszín ajakfényt tett az ajkaira, kihúzta a szempilláit és rózsaszín szemhéj festéket kent a szemére és húzott egy tus vonalat.

Amikor elkészültünk elpakoltam az asztalról mindent, majd egy mosolyt húztam a szám szélére és egy képet csináltam rólunk a telefonommal. Felálltam és az ágyamhoz léptem. Kinyitottam az ott fekvő dobozt és kivettem a kék maszkomat, majd elindultam Dia felé és megkértem, hogy rakja fel a fejemre, majd én is az ő rózsaszín maszkját felhelyeztem az arca elé. Felvettük az ágyon fekvő báli ruhákat és a magassarkú cipőket, majd kimentünk a szobából, és a nappaliba mentünk, ahol anya ránk várt, hogy indulhassunk.
- Hát lányok, csoda szépek vagytok! - mondta anya és egy könny cseppet törölt le az arcáról. - Csinálhatok egy képet? - kérdezte és megfogta a már kikészített fényképező gépet.
- Mindenképp. - mondtam, majd bele mosolyogtam a kamerába. Kimentünk az udvarra, majd beültünk az autónkba és elindultunk az iskolába.
Az autóból kiszállva elindultunk az épület felé, de előtte még több sor lépcsőfokot kellett megmásznunk. Az ajtóban Lui és Henry várt ránk. Dia átfogta Henry kinyújtott kezét és elindultak be. Én is Lui felé fordultam, akinek éppen majdnem kiesett a szeme. Egy mosolyt görbítettem a szám szélére.
- Ha szabad mondanom, gyönyörűnek tetszik lenni hölgyem. - mondta Lui, majd ő is a karját nyújtotta.
- Köszönöm! És maga is, mily sármos és elegáns. - mondtam miközben végig tekintettem az öltözékén. Egy fekete zakót és nadrágot viselt, az inge hófehér volt és a kendő a nyakában olyan kék volt, mint az én derekamon összekötött anyag. Arcát pedig egy néhol fehér, de nagy részben fekete maszk fedte. Átkaroltam a felém nyújtott karját és elindultunk mi is. A folyosó mindenhol ki volt díszítve a tornaterem felé. Amikor lábaimat áttettem a teremajtó küszöbén, nem tudtam hova nézni. Mindenhol gyönyörű volt a díszítés, mesébe illő. Sárga, aranynak tűnő és régi módi díszek voltak felhelyezve. Nem voltak hangfalak, se számítógép, se telefonok és szinte mindenki táncolt. Több vonós hangszer mögött ülő emberek, adták a zenét. Teljesen olyan volt, mint egy régi királyi bál.
- Felkérhetem egy táncra? - nyújtotta felém Lui a tenyerét. Belehelyeztem az enyémet és egy mosoly társaságában bólintottam.
Elindultunk a táncparkettre, majd megálltunk egymással szembe. Lui a meleg tenyereit a derekamra helyezte, mire a másik kezét felemelte. A kezemmel összefogtam az övét, majd a másikat a lapockájára helyeztem, mire közelebb húzott magához. Elkezdtünk a zene ritmusára táncolni és szinte megszűnt körülöttünk a világ és csak a húrok hangját és egymás heves lélegzetét hallottuk. Tekintetünket nem szegeztük le egymásról és hagytuk, hogy az érzések vigyék a lábainkat. A szívem hevesebben vert, mint bármikor. Nem is koncentráltam, hogy ne szúrjam el, Lui karjaiban biztonságban éreztem magam és magabiztosnak tűntem. Véget ért a dal és egy csókkal köszöntem meg a táncot. Ajkaimat gyengéden az övéhez érintettem, majd a tarkóját megfogva szenvedélyessé változtattam a csókunkat.
Henry lépett mellénk.
- Lekérhetem? - nyújtotta kezét felém.
- Igen. - mondta mosolyogva Lui a barátjának. Henry megfogta a lapockámat és én is így tettem, egy kicsit közelebb húzott magához, mert túl távol voltunk, de persze meghagyta a tisztes távolságot. Miközben táncoltunk láttam Luit, ahogy a falnak dőlve minket néz és mosolyog. Henry fordított egyet rajtam, majd háttal álltam Luinak. A zene végéig libegtünk, majd egy pukedlivel megköszöntem a táncot, mire Henry mosollyal az arcán meghajolt, és elindult megkeresni a párját. Én is így tettem, de amikor megfordultam Luit nem találtam ott, ahol addig állt, míg én táncoltam. Körbe néztem, de sehol sem volt. A tömegen keresztül nem láttam, így elindultam befelé, de ott se találtam. Nem volt az italoknál sem, végül elindultam az iskolába vissza. Kitekintettem az ablakon, de nem láttam az udvaron se. A hideg kövön csak úgy kopogott a magassarkúm és hallatszott az, hogy merre járok éppen, de mivel üres volt a folyosó mindenhol víz hangzott.
- Lui? - hívtam hátha megtalálom valahol, de sehonnan sem jött a válasz, végül a lépcsőhöz mentem és elindultam az emeletre. Már majdnem felértem, amikor megláttam, ahogy Lui a falnak volt dőlve és a maszkja a feje tetején díszelgett. Előtte vérvörös ruhában, vörös ajkakkal és arany maszkban Noé állt. Körül belül 5 centiméter lehetett közöttük a hely és láttam, hogy Noé egyre közelebb és közelebb hajol Luihoz.
- Ezt nem hiszem el! - mondtam ki hangosan, pedig csak gondolni akartam. Abban a pillanatban, hogy láttam őket éreztem, hogy a szívem darabokra tőrt, majd egy könnycsepp szaladt végig az arcomon és a többi is jött vele. Megfordultam, megfogtam a terebélyes ruhámat és elkezdtem rohanni a lépcsőn lefelé magassarkúban a fokokat számolva.
- Kami! - hallottam idegesen a nevem a hátam mögül. - Várj!
Nem hallgattam Luira futottam tovább, de szinte már annyira, hogy úgy éreztem, hogy kiszalad alólam a lépcső és féltem, hogy netán elesek. Mikor leértem a földszintre tovább futottam a tornaterem felé, amikor hirtelen kibicsaklott a bokám és összeestem. Ránéztem a cipőre és megláttam, hogy kitört a sarka, majd a lábamat kezdtem el fájlalni. Persze az egészet látta a Lui és megállt mellettem, majd a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen, de én csak arrébb löktem.
- Kösz, de nem. - mondtam a felém tartott kézre és megpróbáltam a saját erőmből felállni. Valameddig sikerült felállnom, majd közel voltam ahhoz, hogy visszakerüljek a földre, de Lui idejében kapcsolt és megfogta a derekam. Közel húzott magához és segített kiegyenesedni. A haragom erősebb volt akkor, mint a szerelmem, ezért csak megfogtam a kezét és leszedtem a derekamról. Komor arccal ránéztem, majd el akartam indulni, de nem tudtam, mert fájt a lábam, ezért azzal az indulattal meg is fogtam a falat.
- Segítek! - mondta Lui, majd a kezével megfogta a csuklóm, amit hirtelen elkaptam, de arra a másodperci érintésére is kirázott a hideg és elkapott újra a vágy, hogy érezzem a csókjának ízét, hogy érezzem azt a bizalmat és biztonságot, amit az ölelése rejt.
- Hadd magyarázzam meg! - kérte Lui, de még nem indultam el, hanem a falnak háttal dőlve álltam.
- Miért úgy, mint ő? - kérdeztem Trevisre gondolva, hisz ő is akkor úgy csalt meg.
- Nem történt semmi. - mondta Lui, majd levette a maszkját és mélyen a szemembe nézett.
- Ne mondd! Nem hiszem el!! Nem vagyok vak és láttam, hogy mi történt!! - kezdtem felemelni a hangom és én is levettem az arcomat eltakaró maszkot, bár rossz ötlet, volt, mert így elé tárulhatott, minden könnycsepp, amit miatta ejtettem. Lui idegesen eltekintett, majd megvakarta a fejét és kínjában elnevette magát. Kérdőn néztem rá, mert nem értettem, hogy most mi van. Hirtelen, mintha villám csapott volna le, felém tekintett és egy határozott mozdulattal közelebb lépett hozzám, majd a falnak nyomva megcsókolt. Mikor megéreztem azt az édes ízt nem tudtam mit tenni, először még ellenállni akartam, és a kezem a mellkasára helyeztem, de utána akaratlanul is lehunytam a szemem és csak mentem az árral, az erőm elhagyott és nem tudtam eltolni. Ez a csókja nem olyan volt, mint a többi. Szenvedélyes, erőteljes és határozott volt. Kezemet a tarkójára raktam és én is visszacsókoltam. Az érzelmes csók befejeztével a homlokomra tette a homlokát és mondott valamit.

- Sajnálom, de tényleg nem történt semmi. - mondta és mélyen a szemembe nézett, ekkor már tudtam, hogy igazat mond, hiszek neki. Vagy lehet, hogy csak a csók miatt éreztem a megbocsájtást. Már nem tudom.
- Megtörtént, ami megtörtént. - mondtam, majd letöröltem a könnyes szemeimet.
- Szeretlek! - mondta Lui, majd újra megcsókolt, de az a csók már gyengébb és érzékibb volt. A szó hallatán és a csók íze a számba rátett egy lapáttal és újra legördült egy könnycsepp az arcomon, de nem a szomorúság miatt, hanem azért, mert boldog voltam. Ahogy érintette Lui arcát a könnyem abbahagyta a csókot és letörölte a másik szememből elindult cseppet. Egy mosolyt küldött felém, de én nem tudtam mosolyogni, csak újra a csókjára vágytam és visszahúztam magamhoz.
- Gyere, menjünk haza. - fogta meg a csuklóm Lui és a nyaka mögé tette, majd felemelt és megvárta míg leveszem a pár másik felét, majd a földre tett. Rátámaszkodva indultunk haza.
Hirtelen, mintha megszűnt volna a világ, sötét lett, kinyitottam a szemem és körbenéztem. Még mindig Párizsban voltunk, Lui szobájában, aki természetesen mellettem feküdt, de mikor rátekintettem láttam, hogy már ébren van és engem kémlel.
- Mit álmodtál? - kérdezte mosolygós arccal.
- Egy régimódi maszkos bálban voltunk.... - kezdtem el a történetet, majd a végeztével Lui reakcióját vártam.
- Na ez az amit soha nem tennék meg veled. - mondta, majd csókot lehelt az ajkaimra.
- Mármint mit nem tennél meg? - kérdeztem egy pillanatra megijedve.
- Soha nem bántanálak és csalnálak meg. Főleg nem Noéval. Nem hagyom, hogy ő nyerjen és közénk álljon. - mondta komoly arccal, majd megcsókolt és éreztem, hogy a gyomromban előtört az a bizonyos érzés az ajkai érintésére az ajkaimon. Olyan volt a csókja, mint az álmomban gyengéd és érzéki. Lui a hátára fordult, majd a fejemet a mellkasára helyeztem és éreztem, ahogy a kezét a hátamon hagyja. "Szeretlek!" Fordult meg az agyamban többször a szó és akárhányszor megjelent, jött vele az a felejthetetlen csók, amit még valóságban nem éreztem. Eddig soha nem volt düh a csókjában, csak megértés és szeretet, gyengédség és érzékiség.

2015. jún. 2.

32.rész /Franciaországban/

Sziasztok!! Meghoztam az új részt, mivel nem biztos, hogy holnap lesz időm.
Remélem tetszeni fog!! Jó olvasását!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Invités ailes de l'amour/Szerelem szárnyán szállunk/

Reggel, amikor kinyitottam a szemem egyedül ébredtem a szobában. Este még Dia feküdt a másik ágyon, de most nem volt ott senki és be is volt ágyazva. Igazából most néztem először teljesen körben, mert tegnap nem erre figyeltem. Az ajtó világos barna színű volt, a falak pedig pirosak. Az ágyamon a párnák és a takaró huzata fehér volt és az ágytakaró pedig, körülbelül ugyan olyan színű, mint a falak. Az ágyam fölött egy fehér keretben volt festmény, amin itt-ott megjelent egy kis piros. Az ágyak mellett egy kicsi sötétbarnás éjjeli szekrény állt, amin egy fehér óra volt és a telefonom. A bejárati ajtó oldalán volta egy nagy ruhásszekrény, ami igazából kétszemélyes volt. Az ágyakkal szemben a teraszajtó nyitva volt és a szél hátán játszadozott a világosbarna sötétítőfüggöny és a fehér függönyök.
Kikeltem az ágyból és kimentem a teraszra. Megfogtam a korlátot és egy nagy levegőt szívtam a friss, reggeli szellőből. Visszamentem a mesébe illő szobába, és onnan folyosóra, ahol a világos sárga, szinte már fehér falakon a családi fotók lógtak. Megnéztem a képeket, majd két ásítás között lementem a lépcsőn. Nem hallottam senkit sem beszélgetni. Egy-két fordulat után meg is találtam a konyhát, amit kerestem. Mikor beléptem egy olyan vááá pillanat kapott el. Nagyon szép konyhája volt Tibinek. A bútorok nagy része fából készült és azok is sötét barna színűek közül. Az asztal és a székek illettek a konyhabútorokhoz. A szoba amúgy barack sárga színű volt, de a tűzhelynél fehér csempe díszítette a falat. Körbenéztem, majd egy sárga cetlit találtam a pulton, pedig csak a hűtőt kerestem.

"Kami,

Tibi elhívott, hogy megmutassa a várost, amire boldogan mondtam igent. Ha már így hozta a sor én is körbenézek. Dia is elment, mert találkozik egy régi ismerősével, szóval Luival ketten lesztek a házban. Jók legyetek!! Reggelit nem készítettem, mert csak frissen jó, ezért találsz a hűtőben bacon szalonnát és tojást. Jó étvágyat!

Puszi: Anya"

Mielőtt elkezdtem volna reggelit készíteni, felmentem az emeletre, majd bementem a Lui szobájába. Egy francia ágy volt a szoba közepén, vele szemben a bal oldalon egy ruhásszekrény és a jobb oldalon szintén egy terasz ajtó nyílt. Ez a teraszpárkány az volt amire felkelés után kimentem. Befeküdtem Lui mellé és megöleltem hátulról, miközben a fülébe súgtam:
- Jó reggelt! - Majd egy puszit nyomtam az arcára.
- Hmmm. - reagált Lui, majd egy mély levegőt vett és csukott szemmel megfordult felém. Lassacskán kinyitotta a gyönyörű szép kék szemeit, majd egy mosolyt húzott a szájára.
- Jó reggelt! - mondta ő is, majd egy hosszú csókot nyomott a számra, de egy csók nem volt elég, ezért visszahúztam magamhoz, majd én is megcsókoltam.
- Bárcsak minden reggel, így kelhetnék! - mondta mosolyogva.
- Hát ha nem kelsz fel nálam korábban, akkor megoldható a héten. - mosolyogtam vissza, majd megfogtam a kezét.
- Éppen reggelihez készülök, kérsz te is bacont és tükörtojást? - kérdeztem Luitól, miközben elmélyedtem a fáradt szempárban.
- Hmmm.. Jól hangzik.
- Akkor mennyit kérsz? - kérdeztem úgy, mint a háziasszony a férjétől.

- Kettőt, kettőt.

- Akkor csinálom is már. - mondtam, majd elengedtem a kezét és mosolyogva kiugrottam az ágyból, de egy kéz rántott vissza a csuklómnál fogva. Rám nézett Lui, majd egy mosoly társaságában újra megcsókolt.

Lementem a konyhába, kinyitottam a hűtőt és kikerestem az alapanyagokat a reggelihez. Vettem még ki pluszban paprikát és paradicsomot is, amit találtam. Elővettem két serpenyőt és az egyiket, már a tűzhelyre is raktam, majd szépen lassan belehelyeztem a baconöket. A zsír pattogása közben elővettem egy kést, meg egy deszkát és a zöldségeket elkezdtem darabolni. Mivel anya szakács elég sok mindent ellestem tőle és amúgy is ez egy alap étel, amit sok ember eltud készíteni. Hirtelen egy kezet éreztem a derekamon, mire megfordultam és Luival találtam szembe magam. A kezemet a nyaka mögött összekulcsoltam, mire ő is ezt tette a derekamnál. Egy kicsit lejjebb hajolt, majd erősen magához szorított és felemelt, amire csak elnevettem magam, majd visszarakott a földre.
- Segítesz? - kérdeztem, majd kérlelő arccal a szemébe néztem.
- Persze. - mondta, majd szélesre húzta a mosolyát. Közelebb húztam magamhoz, majd megpusziltam az orrát, mire ő is elnevette magát. Elengedtem a nyakát, mire ő is a derekam, majd újra a pulthoz fordultam, immár egy segítő társsal.
Lui körbenézett, majd megfogta a tojásokat és elkezdte felverni az olajos serpenyőbe, én meg folytattam a darabolást. A szalonnák elkészültek, így elzártam a gázt és elővettem három tányért. Kitálaltam két-két szalonnát, majd Lui mellé raktam, hogy a kész tojásokat azokra rakja rá. A harmadik tányérra pedig a paprikát és a paradicsomot raktam rá, majd az asztalra helyeztem. Kinyitottam újra a hűtőt és megnéztem, hogy milyen üdítők vannak. Nagyon sok rostos italt találtam, így válogathattam, hogy mit kíván a gyomrom, és mi az ami illik is a reggelihez.
- Alma-, körte- vagy narancslé? - kérdeztem Lui felé fordulva.
- Alma. - mondta egy mosoly társaságában. Kivettem a választott italt és az asztalra raktam, majd két poharat vettem ki a szekrényből. Természetesen volt a kedvenc színemben, szóval két kék poharat választottam. Elkészült Lui is a tojásokkal, majd az asztalra rakta a tányérokat és nekiállt pirítóst készíteni, én addig elővettem két-két kést és villát, meg szalvétát, majd leültem az asztalhoz. A nagy pirítóba pont belefért négy kenyér, így egyszerre készült el. Lui kézzel fogta meg az első kettőt, amit csak rossz szemmel néztem, mert hát elég forró lehetett, de biztos lettem benne akkor, amikor úgy futott vele, mint egy gepárd és csak úgy szálltak a megpirult kenyerek a tányéromra.
- Köszi! - nevettem el magam, majd heccelve szólaltam meg újra. - Vigyázz az a kettő is forró lesz!
- Ha ha ha. - mondta Lui, majd nevetést tettetett, és a másik kettőt már úgy vette ki, hogy a tányérját odavitte mellé, így kevesebb ideig kellett fognia a forró kenyereket.
Reggeli után felmentünk az emeletre és kiültünk a teraszra teát inni.
- Milyen szép hely. - sóhajtottam egyet, ahogy néztem a napsütötte várost.
- Az, de ennél sokkal szebb is van. - nézett rám Lui, valamire célozva, ajj de mire?? Nem is tudom..
Erre a mondatra csak egy mosollyal válaszoltam.
- Mit csinálunk ma? - kérdeztem a mellettem ülő teázó társamat.
- Séta a városban? - kérdezte mosolyogva, de ez nem is volt kérdés, mert az biztos, hogy egy ilyen helyen nem fogok a négy fal között ülni.

- Naná. Jó helyre menekültél előlem. - mondtam Luira tekintve.
- Nem menekültem. - mondta.
- Csak? - nyomtam meg a mondat folytatását.
- Csak egy kicsit ki akartam szabadulni abból a lelki érzésből. - vallotta be.
- Annak lehetett volna más módja is, például ha elmondod, hogy mit érzel, de nem baj, csak köszönetet mondhatok, hogy végre adtál okot arra, hogy erre a szép helyre eljöjjek. - mondtam, majd az előttem lévő világra tekintettem.
- Nincs mit. - mondta Lui mosolyogva.

Bementem a szobába és a bőröndömben kezdtem keresgélni, hogy vajon mit vegyek fel. Kint egész jó idő volt, szóval azon gondolkoztam, hogy valami szoknyát veszek fel. Végül találtam egy bézs színű szoknyát, amit egy barna övvel vettem fel és egy könyökig érő világosabb felsőt húztam fel. A szoknyához hasonló színű csipkés bakancsot vettem a lábamra és induláshoz készen álltam. Bementem még a fürdőbe elvégezni a dolgom és felraktam egy kevés szempilla spirált.
Lementem a lépcsőn és a nappaliban már várt Lui.
- Mehetünk? - kérdezte, majd a kezét nyújtotta.
- Mehetünk. - mondtam, majd mosolyt húzva a szám szélére a kezemet az ő kezébe helyeztem és összekulcsoltam az ujjaimat az övéivel.
- Hova? - kérdeztem, miközben elindultunk az utcán sétálva.
- Majd meglátod. - mondta Lui egy kacsintással.
- Bízok benned. - mondtam, majd átöleltem azt a kezét, amelyiket fogtam. Éreztem, ahogy feszülnek az izmai. Most komolyan befeszített? Csak elmosolyogtam magam, majd eleresztettem és kézen fogva sétáltunk tovább. Valahol fogtunk egy taxit és beszálltunk.
- Bon après-midi! - köszönt Lui, én csak halkan próbáltam utána mondani, amit később megtudtam, hogy "jó napot kívánok" jelent.

- Arc de Triomphe. - mondta Lui a célt. Ismerős volt a neve, de nem tudtam magam elé képzelni, hogy mi az.

Egy kevés kocsikázás után meg is érkeztünk.
- Áhhá! Most már tudom, honnan volt ismerős a neve. - mondtam, amikor megláttam a másik híres franciai nevezetességet, amit mi magyarok csak diadalívnek nevezünk. Sokat járkáltunk, beszélgettünk meg nevetgéltünk. Sok képet csináltunk és egy embert le is szólítottunk, hogy csináljon rólunk képet. Kicsit még sétálgattunk, majd leültünk egy padra.
- És most jön, hogy kinyitom a szemem és ráébredek, hogy ez csak egy álom. - mondtam ki hangosan a gondolatomat. Lui közelebb csúszott hozzám és hosszan megcsókolt, amitől a hasamban valami furcsa érzés jelent meg.
- Ha ettől nem ébredtél fel, akkor ez a valóság. - mondta Lui egy nagy mosoly társaságában. Egy kevés beszélgetés után fogtunk újra egy taxit.
A kocsiból kiszállva felmentünk a lépcsőn, majd bementünk a házba. Körülbelül négy óra fele járt az idő, amikor hazaértünk. Éppen nevettünk valamin, amikor a lépcsőn sétáltunk fel. A többiek még mindig nem értek haza, így folytattuk a bulit ketten. A szobába érve leültünk az ágyamra és nekidőltünk a háttámlának.
- Elhoztad a gitárodat is? - kérdezte Lui miközben felpattant az ágyról és kivette a tokjából a hangszerem.
- Mint mindig. - mondtam és mosolyogtam.
- Éneklünk valamit? - kérdezte, miközben visszaült mellém.
- Hát, nem tudom. - szégyenlősködtem.
- Na, biztos nincs, olyan rossz hangja, egy ilyen szép lánynak. - lökött gyengéden oldalba Lui extra nagy mosollyal.
- Oké, de csak a te kedvedért. - mondtam mosolyogva. - Love Me Like You Do?
- Jöhet. - mondta Lui, majd elkezdett gitározni és én csak énekeltem. Úgy vettem észre, hogy nem csak a zongorázáshoz ért.
A zene befejeztével szégyenlősen kémleltem a földet. Lui kivette az öléből a gitárt és az ágyra tette. Megfogta az állam és az arcomat az övé felé fordította.
- Nagyon szép volt. - mondta Lui és láttam az arcán és a szemein, hogy komolyan gondolta.
- Köszönöm. - mondtam egy enyhe mosollyal az arcomon. Elkezdtem közeledni felé és ő is felém, majd gyengéden megcsókolt.
Öt fele lementünk a nappaliba és a tévét néztük. Ugyan nem értettem mit mondtak benne, de nagy figyelemmel néztem. Lui mosolyogva felállt mellőlem, majd felment az emeletre, és három dvd-vel jött vissza.
- Gondoltam a magyar film jobb lenne. Azt értenéd is legalább. - mondta mosolyogva.
- Mondjuk jó lenne. Választhatok én? - kérdeztem reménykedve.
- Mindenképp.
- Akkor ezt szeretném. - mutattam fel a "A burok" című filmet. Legjobb romantikus, thriller, akció, felfedező, sci-fi egyben.
- Jó döntés. - mondta, majd kivette a kezemből a dvd-t és berakta a lejátszóba. Elindította a filmet és leült mellém. Rádőltem a bal mellkasára és ő a bal kezét a hasamon pihentette.
A film végén egy mosolyra húztam a számat, majd Lui felé néztem, hogy lássam a reakcióját, de abban a pillanatban, hogy találkozott a tekintetünk, már nem is kellett sokat közelednie, mert kevés hely volt közöttünk, így gyorsan tudott a számra egy kis csókot adni. Pont abban a pillanatban jelentek meg anyáék is, mire megszólaltak mögöttünk.
- Khm. - játszotta a szerepét anya, mire abbahagytuk a csókot és hátranéztünk rájuk.
- De sokat kellett erre várni gyerekek. - mondta Tibi a kapcsolatunkra utalva. Ezek szerint Lui neki is sok mindent elmondott, csak nekem nem?
- Hát mi megyünk is. - álltam fel a kanapéról és rángattam magammal Luit.
- Amúgy Dia ma ott alszik a barátnőjénél! - szólt utánam anya.
- Oké!- üvöltöttem vissza az emeletről.
Hét óra volt, amikor bementünk Lui szobájába és leültünk az ágyra. Egy kicsit beszélgettünk még, meg bekapcsoltuk a tévét.
- Nekem kéne lassan aludni menni. - vallottam be, bár nem volt sok kedvem hozzá.
- Hát jó. - mondta, majd nyomott egy puszit a számra és elköszönt.
Bementem az emeleti fürdőbe és letusoltam, majd fogat mostam és leszedtem a szempilla spirált, utána bementem a sötét szobámba és megkerestem az ágyam, ahova befeküdtem aludni. Már lassan elaludtam, de egy fénycsóva ébresztett fel. Az ajtó felé néztem és láttam Luit, aki éppen a szobámba somfordál be, majd becsukja az ajtót.
- Alszol? - guggolt le hozzám Lui és megsimította az arcom.
- Még nem. - mondtam, majd megtöröltem a szemem, de nem volt más fényforrás csak az utcáról beszűrődő fénycsóvák, így nem láttam tisztán az arcát, csak az alakját.
- Mi a baj? - kérdeztem értetlenül nézve Luira, bár nem látta az arcom.
- Elveszítettelek az álmomban. - mondta, majd megfogta a kezem.
- Nyugi itt vagyok! Szeretnéd, ha veled aludnék? - kérdeztem egy kicsit fáradtan.
- Hát, igazából jól esne, ha mellettem lennél. - mondta Lui és láttam, hogy egy kicsi mosolyra húzza a száját.

- Jó legyen, de akkor nálad alszunk, mert ott jobban elférünk. - mondtam, majd elkezdtem kitápászkodni az ágyból. Először Lui settenkedett végig, majd utána mentem én is. Olyan érzés volt, mintha egy kémfilmben vettünk volna részt. Lui végig gurult a folyóson és a nyitott ajtó után állt fel a földről. Már túl fáradt voltam ahhoz, hogy én is utánozzam, így csak kiléptem egyet, körbetekintettem, majd vállat vontam és tovább mentem és becsuktam az ajtót magam után. Az utcai fény pont úgy esett be a szobába, hogy látni engedte Lui arcát, aki meglepődve tekintett rám és egy mondtatot szegezett hozzám:
- Ünnep rontó! - Majd újra felkanyarította a szája sarkát, jelezve, hogy nem gondolta komolyan. Felkapcsoltuk még egy kicsit az éjjeli lámpát, elhelyezkedtünk, majd lekapcsoltam a villanyt. Háttal feküdtem Luinak, majd tapogatni kezdtem és megfogtam a kezét, amit az oldalamra helyeztem. Éreztem, ahogy egy kicsit közelebb húzódott hozzám és hallottam, ahogy mély levegőt szippant a fülemnél.
Még éreztem, hogy megpuszilja a nyakam, amire ösztönösen kacagva összehúztam és kirázott a hideg is, majd elengedtem magam és álomra csuktam a szemeimet.

2015. máj. 30.

Díj #1- Liebster Blog Award

Díj #2- Dorothy Blog Award

OFF - Második DÍJ!!! /Dorothy Blog Award/

Mielőtt belevágnék a közepébe szeretném megköszönni a díjat Nicolette F. - től. Nagyon megörültem, amikor láttam, hogy engem is kitüntetésben részesítenek, immáron második alkalommal. Szóval ezer hála neked!

Szabályok

Köszönd meg a díjat, és tedd ki, kitől van!
Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad!
Írj 12 dolgot annak a blogjáról, akitől a díjat kaptad!
Írj 12 dolgot a saját blogodról!
Válaszolj a 12 kérdésre!
Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban!
Kommentelj annak a blogján az egyik fejezethez, akitől kaptad, ugyanis mindenkinek jól esik a visszajelzés! Ez lehet kritika, véleményezés, vagy az esetleges tetszésed kifejezése. A lényeg, hogy építő legyen.
Cseréljetek linkeket is! Rakd ki azt, akitől a díjat kaptad, és írj neki, hogy tegyen ki ő is.
Küldd tovább legalább 12 embernek! (Ez azért kell, hogy mindenkihez eljusson.)
Ha beszállsz ebbe a „díjrendszerbe”, kérlek, gondoskodj róla, hogy az „oklevél / képecske” linkje mindig erre az oldalra vezessen, hogy aki nem értené, mi is ez, az is értesüljön róla.
Az utóbbival együtt megkérnélek, hogy tedd ki látványos helyre az alábbi képecskét a linkkel együtt. Ennek oka megint csak a kampány népszerűsítése.

12 dolog Nicolette F. történetéről

Caitlin és Damian jelleme sok tekintetben megegyezik.
Elliott és Kara ellentétének okát homály fedi.
Caitlin ugyan egy félénk lány, de ha ok nélkül piszkálják kiáll magáért.
Elliott és Caitlin egy véletlen folytán ismerik meg egymást.
Caitlin kezdetben tehernek érzi képességét, ám mikor rájön, hogy másoknak is tud segíteni vele megváltozik a véleménye.
A szereplők kivétel nélkül rendelkeznek kivételes képességekkel.
Caitlin sokat hazudott anyjának, mert félt, hogy elítéli őt. Viszont mióta a központban él, anyjával megerősödött a kapcsolata.
Kara ellenségeskedéssel és távolságtartással próbálja leplezni gyengeségeit és sebezhetőségét.
Damian kedvenc elfoglaltsága az olvasás.
Elliott jellemét nagyban befolyásolták a múltjában történt dolgok.
Damian és Kara főként hasonló múltjuk miatt lettek barátok.
Kara képessége ugyan védi őt a fizika fájdalomtól, de a lelki fájdalmaktól nem, és ez megrémíti. Ezért távolságtartó. Fél, hogy olyan mélyen megsebezik, hogy azt nem képes elviselni.

12 dolog a saját történetemről

Gimi témájú és talán az eleje egy kicsit sablonos, de ha nekem hisztek, akkor nem az!
Főszereplői: Kamilla, Luis és Klaudia/ Kami, Lui, Dia/
Kami, Dia és Lui is értenek a zenéhez.
Luinak az unokabátya Párizsban él.
Kami szülei elváltak, ezért a lány szíve könnyen sebezhető.
Kami mindig is vágyott arra, hogy egyszer elutazhasson Franciaországba.
Van két lány az osztályban, akik minden áron keresztbe akarják húzni Kami számításait.
A lány apja Horvátországba költözött és új életet kezdett egy másik nővel.
Kami anyukája szakácsnő.
Lui is Dia testvérek.
Lui 17 éves, de egy osztályba jár a lányokkal, mert kettő évig kint élt Párizsban.
Dia és Kami eleinte 15 éves.

Kérdések/Válaszaim

-Mi a véleményed a főszereplőkről? Ki a kedvenced és miért?

-Életszerűnek találod a helyzeteket? A szereplők cselekedeteit?

-Mit gondolsz, vannak váratlan fordulatok? Esetleg mindent előre tudtál?

-A leírások alapján el tudod képzelni a helyiségeket, embereket?

-Szerinted jó ötlet volt a prológusban "elmesélni" Caitlin előéletét? Vagy esetleg jobban örültél volna, ha a mesélés helyett egyből elindultak volna az események?

-Szerinted sablonos a történet?

-Van olyan karakter akit nem kedvelsz? Ha igen, miért?

-Van olyan dolog amit hiányolsz a történetből?

-Tetszik, hogy jelenidőben játszódik a történet?

-Szerinted választékos a fogalmazásom?

-Érdekesnek találod a történetet? Vagy volt olyan rész, amin halálra untad magad?

-Ha nem kellett volna elolvasnod a blogot a díj miatt, meg tetted volna magadtól is?

Elliott Hopless, mert a jó fejnek és humorosnak tűnik.
Igen.
Vannak váratlan fordulatok.
Igen, szerintem nagyon jól leírod.
Szerintem jó ha tudjuk, hogy mi volt a szereplő/szereplők múltjában, mivel attól is lehet akár egy tulajdonságuk.
Nem, szerintem nem.
Nincs
Nem, ha szerinted minden megvan a történetben, ami kell, akkor az úgy jó.
Igen, szerintem jó a jelen idő.
Szerintem jól leírod az eseményeket és igen.
Szerintem érdekes.
Lehet, mert szerintem jól megfogalmaztad a kinézet és a történet is tetszik.

Kérdéseim

Szerinted nagyon sablonos a történetem?
Melyik szereplő a kedvenced és miért?
Igényesen írom meg a részeket, vagy úgy gondolod, hogy csiszolhatnám még.
Beletudod élni magad a történetbe, érzésekbe, vagy untat az egész, és inkább bezárod az oldalt?
Kíváncsi vagy az emberek szemszögeire?
Tetszik a blogom kinézete?
Kinek a tulajdonságai alapján látod magad? Ha nincs ilyen, elég csak e nincs.
Várod az új részeket, amikor befejezted az előző olvasását?
Érdekelne a második évad, ha az elsőt befejezem?
Olvasod a blogom? Vagy szívesen olvastad volna, ha nem lenne kötelező?
Szerinted megérdemeltem a díjat?
Jó írónak tartasz?

Díjat kap tőlem

31.rész- Itt vagyok!! 2/2 -

november 19.

Je viens pour vous/Jövök érted/

Hét órakor az ébresztőm keltett fel. Gyorsan felöltöztem, megreggeliztem, majd elindultunk anyuval Diáért, de előtte még befogtuk Olafot és a cicakajával elvittük Dia szüleihez, hogy etessék nekünk, míg nem vagyunk itthon. Természetesen boldogan elvállalták. Bár kétlem, hogy mindent értett, de elmagyaráztam a hógömbömnek, hogy ne menjen haza, hanem maradjon ott annál a háznál.

Felszedtük Diát és az apukáját, majd kimentünk a reptérre. Dia apukája azért is jött velünk, hogy a kocsinkat, majd haza vigye, mert nem hagyhatjuk ott az autót a parkolóban, ki tudja mennyi időre. Mire odaértünk, és megvettük a jegyeket, pont a beszállás volt, úgyhogy Dia elbúcsúzott az apukájától, majd felszálltunk a gépre. Esős és hideg idő volt én meg egy szál rövid naciban meg pólóban járkáltam, bár nem voltam annyira hülye, ezért felvettem egy barna bőrdzsekit. Reméltem, hogy ott jobb idő lesz, ezért volt ilyen laza az öltözékem.

A repülőre felszállva szerencsére egy ablakhoz szólt a jegyem, így én láthattam a külvilágot is. Mellém Dia ült le, s mögénk meg anya. A kapitány a hangos bemondón elmondta a mondandóját, majd elkezdődött a felszállás. Úgy hallottam, hogy fel- és leszállásnál jó ha rágózik az ember, de azt már nem tudtam, hogy miért, de mivel készültem vele adtam egyet anyunak meg Diának is, majd gyors rágásba kezdtünk míg a repülő fel nem szállt a levegőbe. Egy sztyuárdesz sétált el mellettünk és mondta, hogy sikeres volt a felszállás, és már kilehet kapcsolni az öveket és a telefonokat meg bekapcsolni. Elővettem a mp3 lejátszóm, bedugtam a fülembe, majd hátra hajtottam a fejem és az ablakon keresztül néztem, ahogy a nap jobban előbújik, majd lehúztam a "redőny" félét, hogy ne süssön be a nap és lassacskán elaludtam.

Éppen az Alpok felett szálltunk amikor felébredtem és kinéztem az ablakon, de a redőnyt csak alig húztam fel, hogy Dia tudjon még aludni, és ne süssön a szemébe a nap. A táj nagyon magas volt, de mi még magasabban szálltunk. Voltak persze, olyan magas hegyek is, amiknek már a csúcsa fehér volt, az a bizonyos hóhatár. Ránéztem az órámra és láttam, hogy körül belül egy és fél órát aludtam. Mikor láttam, hogy a kis tévén az volt kiírva, hogy még egy óra és leszállunk, hirtelen a szívem gyorsabban kezdett verni és szinte a fülemben hallottam a dobogását. Anyut és Diát is már inkább felébresztettem, hogy nem maradjanak ki a leszállásból. Egyre közeledtünk a célhoz és már Franciaország fölött szálltuk. Nagyon ideges voltam és egyben izgultam is. Hirtelen a hangos bemondó szólalt meg.

"Tisztelt utasaink! Megkezdjük a leszállást, kérem az öveket kapcsolják be."

Kinéztem az ablakon és csak a közeledő tájat néztem, ahogy anya is mögöttem. A pilóta könnyedén lerakta a gépet és mindenki tapsolni kezdett, én csak néztem, mert először nem értettem, de aztán én is tapsoltam és anyuék is csinálták velem. Szóval a lényeg csak az, hogy a pilótát tapsoltuk meg, meg úgymond megköszöntük a biztonságos utazást. Hirtelen mindenki kikapcsolta az övét és kiszállt a székéből, de mi maradtunk, mert nem akartuk, hogy a nagy tömeg összetaposson, így valahol a vége fele szálltunk le. A repülőtér előtt taxik álltak és mi beszálltunk az egyikbe. Mivel Dia már elég sokat volt az országban, így elmondta a címet franciául, majd elindultunk. Nagyon szép volt a város és szerencsére a nap is sütött szóval jól jött a rövid naci. Én csak az ablakon keresztül bámészkodtam és csodáltam a hely szépségét. Befordultunk abba az utcába, ahol Dia unokabátyja lakott és a szívem újra elkezdett hevesebben verni és a fülemben hallottam a dobveréseit. Megálltunk a ház előtt. Dia és anya már kiszállt és a táskákhoz mentek. A sofőr kipakolta a dolgokat, azalatt én kiszálltam a kocsiból és csak a házat néztem, ami előttem állt és nem tudtam elhinni, hogy hol vagyok. Anya épp a sofőrnek fizetett euróval, majd a táskák mellé állt. Dia odalépett az ajtóhoz és becsengetett. Egy barna hajú, magas férfi nyitott ajtót és kérdőn nézett ránk.

- Szia Tibi! - ugrott az ajtóban álló férfi nyakába Dia.

- Szia Dia! - szólalt meg a mély hangján Tibi és viszonozta az ölelést.

- Ő itt Kami - mutatott felém, majd anya felé. - és az anyukája Dóra.

- Hali! - intettem egyet és mosolyogtam.

- Szia! - mosolygott anya is.

- Sziasztok! - köszönt vissza nekünk Tibi. Amikor meglátta anyát Tibi láttam a szemében, hogy eléggé szimpatikus a nő, aki mellettem állt, és szerintem anya is ezen a véleményen volt. Na mindegy, most nem ők a lényeg, hanem Lui, hol van Lui? Dia rám nézett, majd Tibi felé fordult.

- Lui merre van? - kérdezte, esküszöm, mintha a gondolataimban járkálna tudja, hogy mit akarok.

- Valahol az Eiffel torony környékén mászkál. - mondta Tibi, mire körbenéztem és a magas tornyot kezdtem el kémlelni. A szemeim megtalálták, mire anyutól elkértem egy pár eurót és elkezdtem futni, de annyit még hallottam, hogy Dia mondta gondolom Tibinek, hogy "majd bent elmondom". Szinte kifulladtam annyira futottam és volt, hogy néha meg-meg álltam, majd újra futni kezdtem. Most hasznát vehetem a reggeli futásaimnak és a tesi óráknak. Megálltam egy boltnál és egy térképet vettem, ahol részletesen le volt írva az utcák neve és az Eiffel torony környéke is. Szerencsére volt angolul, így nagyjából értettem is. Elővettem a telefonom és felhívtam Luit.

- Szia! - köszöntem a telefonba.

- Szia Kami! - köszönt ő is vissza.

- Hogy vagy? - kérdeztem.

- Egész jól. - mondta. - És te? - kérdezett vissza.

- Én is. És mit csinálsz? - kérdeztem.

- Éppen ülök egy padon az Eiffel toronynál. - mondta.

- De jó neked!!! Bárcsak én is ott lehetnék! Küldesz egy képet? - kérdeztem és színleltem, mintha én most nem tehetném meg, hogy lássam a tornyot.

- Persze, egy pillanat. - mondta, majd készített egy képet. Megnéztem, majd elindultam oda ahol készítette, mert én is valahol ott jártam abban a parkban. Kémleltem az embereket, de sehol sem láttam padon ülőt, vagy csak Luit. Nézelődtem tovább és tovább míg végül megakadt a szemem egy sötét hajú fiún, aki egy padon ült a magányában és a szomorúságában, biztosra vettem, hogy Lui az, bár csak hátulról láttam az alakot. A szívem még-még százszor jobban kezdett el verni míg eddig bármikor is.

- Nagyon szép a kép, viszont most le kell tennem. Szia! - köszöntem el.

- Szia! - köszönt Lui is egy kicsit szomorkás hangon.

Remegtek a lábaim, de lassacskán elindultam felé. Nem voltam magabiztos semennyire sem. A gondolataimban ezek a kérdések forogtak:

- Mit tegyek? Haragszik vajon rám? Mi van, ha nem akar látni? Odamenjek?

Hirtelen megtorpantam és nem mozdultam, majd megfordultam és visszafelé kezdtem el lépegetni, Hirtelen felindulásból felüvöltöttem egyet magamban.

- Állj! Ha már itt vagy próbáld meg! Kami ne légy gyáva!

Nagy sóhajt vettem és újra Lui felé vettem az irányt, de ő csak ült a padon és a tornyot kémlelte. Már alig fél méterre álltam a padtól és csak néztem egy ideig, majd kikerültem a háttámlát és leültem a padra Lui mellé és vártam míg felém néz.

Amikor meglátott engem az arcán hirtelen boldogság és kíváncsiság jelent meg, de nem tudott

volna megszólalni, mert addigra már közelebb csúsztam hozzá és alig maradt közöttünk hely. Megfogtam a tarkóját és mélyen a szemébe néztem, majd mosolyogtam egyet és közelebb húztam magamhoz. Megsimítottam a számmal az ő puha ajkait, majd megcsókoltam és ő is engem. A kezét az arcomra helyezte, majd tovább csúsztatta a tarkómra és még jobban magához húzott. Nem tudom leírni azt az érzést, hogy milyen boldog voltam. Úgy éreztem, hogy nincs senki más a világon csak ő és én. Nem tudtam elengedni, annyira édes volt a csókja. Éreztem a biztonságot a karjaiban és nem akartam soha elkerülni onnan. Bíztam benne. A szívemben melegség jelent meg, eltoltam volna magamtól, mert már levegőt se kaptam, de nem tudtam a kezeim nem engedelmeskedtek. Nem tudtam betelni az érzéssel még többet és többet akartam, mohó voltam. Mintha összeragadtak volna az ajkaink. Megsemmisültem. Szerintem már Lui se bírta sokáig levegő nélkül, mert végül ő húzódott el, és mély levegőt vett, ahogy én is. A füléhez hajoltam, s így szóltam.

- Sajnálom. - mikor kiejtettem a számon ezt a szót, újra eszembe jutott Dia szavai és, hogy mennyire fájt neki, amikor mesélt a "francia lányról". Egy könny futott végig az arcomon. Lui csak megcsóválta a fejét, egy mosolyt húzott a szája szélére és letörölte a könnyem. Két kezével összefogta az arcomat és megcsókolt újra és újra. Hallottam, ahogy egy kevés levegőt szív be az orrán. A csók vége előtt még gyengéden beleharaptam az alsó ajkába, majd elengedtem. Mikor belenéztem Lui szemébe láttam, hogy könnybe lábadt. Megfogta a kezemet, majd a mellkasára helyezte. Éreztem az izmai alatt a szíve gyors dobogását. Elmosolyodtam, majd egy puszit nyomtam az arcára és hozzábújtam. Vele együtt néztem az Eiffel tornyot. Lui a derekamra helyezte a karját és magához ölelt. A szívem kezdett normális gyorsasággal dobogni, de a mosolygást nem bírtam abba hagyni. Egy kis idő elteltével én törtem meg a csendet.

- De miért nem mondtad el? Miért Diától kellett megtudnom?

- Féltem. - vallotta be Lui.

- Mitől? - kérdeztem értetlenkedve.

- Csalódás, visszautasítás, fájdalom. - mondta.

- Fájdalom az így is volt. - mondtam, majd mélyen a szemébe néztem.

- Volt, de már mindegy.

- És mik ezek a titokzatos violinkulcsos levelek? - kérdeztem mosolyogva.

- Csak megtaláltam egy utat, hogy az érzéseimet kifejezhessem. - mondta, majd egy rövidebb csókot nyomott a számra. Szerencse, hogy ültünk, mert minden egyes csókjába beleszédültem és minden érintésére a hideg rázott ki.

- Tetszik ez a nyaklánc. - fogtam meg a nyakamban lógó violinkulcsos, szíves medálú láncot.

- Akkor örülök. - mondta és az eszméletlen szép mosolya újra megvillant.

- Itt van anyu és Dia is.

- Anyud?

- Igen, elmondtam mindent neki. - mondtam egy kicsit érdekes arckifejezéssel.

- Hát ez kínos lesz. - mondta, mire elnevettem magam.

- Mennünk kéne, már nagyon rég elvagyunk. - mondtam, majd felálltam a padról.

- Akkor menjünk. - mondta Lui és ő is felállt. Elindultam, majd ő is utánam jött. Gyorsabb léptekkel mellém lépett és tovább sétáltunk. Egy kicsit lejjebb nyúlt és a tenyerét az enyémbe helyezte, majd felé tekintettem és egy mosolyt küldtem neki.